Kétdollárnyi kártérítés aligha nevezhető pénzügyi győzelemnek (még egy magánszemély esetében sem, nemhogy a neves multimacionális chipgyártó szempontjából), azonban a döntés jelentősége messze túlmutat az összegen. A történet dióhéjban annyi, hogy a Qualcomm megvádolta az Arm-et azzal, hogy megsértette az Architektúra Licencszerződést (ALA), visszatartott szoftverjavításokat és processzor-ellenőrző eszközöket (ezek lényegesek lehetnek a processzorok fejlesztése és a tervek ellenőrzése során), valamint megtagadta a kereskedelmileg ésszerű licencfeltételek felajánlását.
A Qualcomm emellett azt is állította, hogy az Arm szándékosan aláásta az ügyfeleivel fennálló kapcsolatait, miután azzal fenyegetőzött, hogy felmondja az architektúra-licencét. 2024 októberében pedig kiszivárogtatta a vonatkozó értesítést a médiának. A vállalat szerint az Arm cselekedetei megzavarták a Metával és más ügyfelekkel folytatott tárgyalásokat, ami pénzügyi veszteségeket okozott, mivel a vállalatnak nem sikerült szerződést kötnie bizonyos ügyfelekkel.
Az Arm viszont tagadta a jogsértést, és azzal érvelt, hogy a Qualcomm nem tudta bizonyítani a jelentős pénzügyi veszteségeket. A vállalat azt is jelezte, hogy a Qualcomm arra szándékozik felhasználni ezt a pert, hogy kedvezőbb licencfeltételeket szerezzen, és elkerülje a több milliárd dolláros jogdíjfizetéseket – számolt be az ügyről a Tom’s Hardware.
A szoftveres javításokkal és fejlesztőeszközökkel kapcsolatos kérdésben az esküdtszék részben a Qualcommnak adott igazat: megállapította, hogy az Arm megsértette az erre vonatkozó szerződéses kötelezettségét. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Qualcomm valamennyi állítása bizonyítást nyert volna, olyannyira nem, hogy az esküdtek több más szerződésszegési vádpontban is az Arm javára döntöttek.
Új időszámítás kezdődik az elsősorban chipterveket és processzor-architektúrákat megálmodó Arm életében. A vállalat bejelentette első, saját fejlesztésű lapkakészletének megépítését, amelynek fontos szerepet szán a mesterséges intelligencia világában.
A Qualcomm és a Meta üzleti kapcsolatát illetően az esküdtszék végül arra jutott, hogy az Arm jogellenesen avatkozott be e két cég üzleti kapcsolatába. A kártérítés azonban szimbolikus maradt: a két említett igény után mindössze egy-egy dollárt ítéltek meg.
Akkor ennyi? Egy milliárdos cég két dollár kártérítést kap? Természetesen az ügy messze nem ennyire egyszerű. Ez a – jelképes – kártérítés nem jelenti azt, hogy a Qualcomm minden szempontból megnyerte volna a pert. Az Arm is győztesként könyveli el magát, és hangsúlyozta, hogy az esküdtszék több vádpontban a javára döntött, és a mindössze kétdolláros összeg szerinte éppen az igazát bizonyítja. „Örömmel fogadjuk az esküdtszék mai döntését, amely négy keresetben az Arm javára döntött, és a Qualcomm másik két keresetére egyenként csak egy-egy dollár kártérítést ítélt meg. Annak ellenére, hogy a Qualcomm folytatta ezt az ügyet, hogy megfossza az Arm-et a licencszerződéseink alapján kapott dollármilliárdoktól, az esküdtszék ítélete megerősíti, hogy a vállalatunk jóhiszeműen járt el a technológiai licencszerződése alapján, és a mindössze kétdolláros kártérítés megerősíti az Arm érveit az ügyben” – mondta az Arm szóvivője.
A történetben azonban van egy csavar. A legfontosabb kérdés ugyanis nem az, hogy kié lett az utolsó szó az esküdtszék előtt, hanem az, hogy milyen jogkövetkezményeket állapít meg majd a bíró. Maryellen Noreikának, az Egyesült Államok kerületi bírójának még el kell döntenie, hogy az Arm architektúra-licencszerződésének megszegése feljogosítja-e a Qualcommot a jogdíjfizetés öt évre történő felfüggesztésére, ami potenciálisan több százmillió, vagy akár milliárdos bevételkiesést okozhat az Arm-nek. A bírónak azt is el kell döntenie, hogy az Arm megsértette-e a jövőbeli architektúra-licencfeltételek jóhiszemű tárgyalására vonatkozó kötelezettségét. Mindkét döntésnek lényegesen nagyobb pénzügyi és kereskedelmi következményei lehetnek, mint az esküdtszék ítéletének. Igaz, bármelyik vállalat fellebbezhet a kedvezőtlen ítélet ellen.
Mindenesetre, ha a bíró a Qualcomm javára döntene, az pénzügyi szempontból nagyságrendekkel fontosabb lehetne a mostani „kártérítésnél”. Mert ugyan a két dollár szimbolikus összeg, viszont a mögötte álló szerződéses kérdések több százmillió vagy akár milliárd dolláros következményekkel járhatnak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
(Cikkünk nyitóképe AI-eszközökkel készített illusztráció.)