A jövőnek Bécsben történelmi díszlete van. A Hofburg termeiben, ahol egykor birodalmi ügyekről döntöttek, október végén arról folyt a vita, mennyi döntést engedhetünk át olyan rendszereknek, amelyek képességeit már az alkotóik is nehezen tudják előre jelezni. Az egyik oldal az AI-optimisták, akik szerint a mesterséges intelligencia a végtelen lehetőségeket hozza el. A másik oldalon azok álltak, akik szerint ez a technológia valami egészen mást hoz: az emberiség végnapjait. Egy dologban biztosan egyetértettek: belátható időn belül elérjük a szuperintelligenciát, azaz a gép meghaladja az embert.
Az egyetlen hivatalos európai TED rendezvényen többek között Geoffrey Hinton Nobel-díjas AI-kutató, az Anthropic meghatározó alakjaként Felix Rieseberg, a világmodelleket kutató Mido Assran, és a tavalyi év slágerét, az OpenClaw-t megalkotó Peter Steinberg is szerepeltek.
A klasszikus techelitnél azonban sokkal mélyebb merítéssel találkozhattunk az eseményen.
A Meta korábbi nigériai tartalommoderátora az adatmunkások horrorjairól beszélt, míg egy ukrán építész bemutatta, miként hasznosítható újra AI segítségével a háborús törmelék. Ez a válogatás önmagában állítás: az AI következményeiről érdemes azoknak is beszélniük, akiknek a munkáját, biztonságát vagy kulturális emlékezetét a technológia átalakítja.
A fejlesztők nézőpontja nélkülözhetetlen, de önmagában kevés a társadalmi mérleg elkészítéséhez.

A vörös szőnyeg előtt
A TED-ről sokaknak a piros körön álló előadó és az interneten terjedő, gondosan felépített beszéd jut eszébe. Bécs azonban ennél jóval többet nyújtott. A nyitónap báli hangulatú estéjét másnap párhuzamos beszélgetések és workshopok követték. A HVG tudósítója például egy olyan oxfordi stílusú vitán vett részt, melynek témája a halottak „feltámasztása” volt digitális lábnyomuk alapján. Más műhelyek a gépi magabiztosság és az emberi ítélőképesség viszonyát, az AI-jal elárasztott környezetben megőrizhető saját hangot, illetve az olcsóbbá váló intelligencia gazdasági következményeit vizsgálták.
Az elméleten túl a gyakorlati újdonságok is bemutatkoztak, mint például a Third Thumb. Dani Clode tervező robotikus plusz hüvelykujja az emberi kéz képességeit bővíti. A Cambridge-i Egyetem kutatóival közös foglalkozás azt boncolgatta, hogyan tanulunk meg használni egy új testrészt, és hogyan alkalmazkodik hozzá az agy. A látványos eszköz mögött alapvető kérdés húzódik: meddig tart a szerszám, és honnan érezzük a technológiát saját testünk részének?
A technológiai élmény a vendéglátásig is elért: az attrakciói között 3D-nyomtatott koktélok és agyhullámokkal csapolt sör is szerepelt. A közönség reakciói alapján egy ital köré szervezett technikai mutatvány azonnal érthető élmény, egy új modellarchitektúra kevésbé.
Nagy beszédek, emberi hangok
Az előadás-sorozatot Kauna Ibrahim Malgwi beszéde nyitotta meg. A Meta korábbi nigériai tartalommoderátora ma már egy adatmunkásokat védő nonprofit szervezet vezetője. Beszédéből könnyek között tudhattuk meg, hogy milyen hatással van valakire, amikor éveken keresztül az emberiség legmegbocsáthatatlanabb bűneit elkövető emberek videóit kell néznie, kategorizálnia egy AI-rendszer számára. A közönség álló tapssal kísérte le a színpadról.
Később tudományos előadások azt is megmutatták, miért volna hiba az egész technológiát a chatbotok teljesítményére szűkíteni. Valeria Pettorinónak, az Európai Űrügynökség Euclid-missziója projektkutatójának az AI a galaxisok osztályozásában és ritka jelenségek keresésében segített. Kamitani Jukijaszu, a Kiotói Egyetem idegtudósa inkább ellenkező irányba, az emberi agy belső világa felé fordult. Kutatásai az agyi aktivitás alapján rekonstruálható vizuális élményekkel foglalkoznak, vagyis azzal: hogyan látható kívülről egy gondolat. A kutatása messzire vezető felvetés is:
ha belső élményeink bizonyos elemei külsőleg hozzáférhetővé válnak, a magánszféráról is új kérdéseket kell feltennünk.
A színpadon a súlyos kérdések mellett helyet kapott a játék is. Chris Turner brit freestyle-rapper egy AI-robottal vívott rapcsatát; míg a komolyzene Gabriella Di Laccio személyében jelent meg, aki AI segítségével egy elfeledett barokk női zeneszerző lamentóját is megszólaltatta.

A fő dilemmák
Cory Doctorow író és digitális jogi aktivista a gazdasági erőviszonyok felől vitte tovább a gondolatot. Előadásában megkérdőjelezte, hogy az alkotókat önmagában a szerzői jog szigorítása védené meg az AI-vállalatokkal szemben, és a közös érdekérvényesítés jelentőségét hangsúlyozta. A vita a médiának különösen ismerős: a tartalom értéke és a terjesztés feletti ellenőrzés nem feltétlenül ugyanannál a szereplőnél jelenik meg bevételként.
Hasonló a helyzet a tudományos eredményekkel is. A gyorsabb adatfeldolgozás hasznát könnyű belátni, az állítások ellenőrzése viszont továbbra is időt és intézményeket igényel. A konferencia egyik panelje kifejezetten azt vizsgálta, hogyan tarthat lépést a tudományos bizalom a felgyorsuló felfedezésekkel. A kutatóknak, kiadóknak és orvosoknak olyan környezetben kell eligazodniuk, ahol a lehetséges eredmények előállítása gyorsabbá válhat, mint azok megbízható értékelése. A bőség itt új szűkösséget teremt: az ellenőrzött figyelemét.
Egy háromnapos találkozó persze nem adhat közös álláspontot minderről. A különböző megszólalók eltérő időtávokat, veszélyeket és lehetőségeket láttak. A gyógyszerkutató számára egy új eszköz esély egy elakadt fejlesztés folytatására. A munkajogi aktivista ugyanennek az iparágnak a rejtett költségeit látja. A vállalkozó a működő terméket keresi, a filozófus azt kérdezi, milyen emberi szokások változnak közben. Az eltérések megértése hasznosabb lehet egy megnyugtató közös nyilatkozatnál.
A Hofburg elegáns környezete csak egy kőhajításra van a Szilícum-völgyhöz képest, a magyarországi AI guruk azonban látványosan hiányoztak a rendezvényről. Pedig ahhoz, hogy a magyar techszcéna világsztárokat produkáljon az ilyen események inspirációul szolgálhatnak. Aki hasonlóra vágyik az november 18-án, a HVG AI Talks című rendezvényén bepótolhatja az élményt.