„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Érkeznek az első iPhone 4S videók a Youtubera.
Érkeznek az első iPhone 4S videók a Youtubera. Néhány szerencsés felhasználó már napokkal a hivatalos dátum előtt megkapta készülékét, így napi videónk nem is lehetne más, mint az egyik 4S teszt-filmecske.
A kommentelők fele szerint valamilyen „fake”, mások szerint pedig valódi, ráadásul a narrátor hangján érződik is a német (holland?) akcentus. Mindenesetre érdekes, lássuk!
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.