Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Most, hogy már megjelent az Apple táblagépének harmadik generációja is, érdekes összehasonlításokat lehet tenni az...
Most, hogy már megjelent az Apple táblagépének harmadik generációja is, érdekes összehasonlításokat lehet tenni az iPad1, 2 és 3 (bocsánat, új) ipad között. Így tett az iClarified is, és bootolási tesztje érdekes eredményt hozott: nemcsak hogy a legrégebbi iPad áll fel a leggyorsabban, de még jó hat másodperccel rá is ver a legújabb üdvöskére.
Persze mindez csak a bootolási időre vonatkozik, úgyhogy nem szabad túlzott következtetéseket levonni belőle, ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy mindebbe az is belejátszhat, hogy az új iPad sok új funkciót is kínál.
A lenti videó mutatja a tesztet, aminek az a kis szépséghibája, hogy az iClarified nem tette közzé az iPadek pontos paramétereit, de bízunk abban, hogy nagyjából azonos feltételekkel szálltak a ringbe a versenyzők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.