Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A jól kitalált jutalom és az internetes közösségi hálózatok igen hatékonyak lehetnek vészhelyzetek esetében.
A jól kitalált jutalom és az internetes közösségi hálózatok igen hatékonyak lehetnek vészhelyzetek esetében. Ezt bizonyította be annak a versenynek az eredménye, amit az amerikai védelmi minisztérium hirdetett meg.
40 ezer dollárt kapott az a csapat, amelyik először adta meg pontosan 10 piros, messziről is jól látható meteorológia léggömböt helyzetét. A kísérlet elsődleges célja azonban az volt, hogy meghatározzák, milyen stratégiák és milyen önszerveződő hálózatok segíthetnek katasztrófahelyzetek esetén. A győztes egyetemi csapat kilenc óra alatt találta meg a léggömböket, az ügyesen kitalált motivációnak és internetes kapcsolatépítésnek köszönhetően.
Az úgynevezett rekurzív ösztönző struktúra kiépítéséhez már a verseny indulása előtt létrehoztak egy weboldalt, ahol be lehetett jelenteni egy-egy léggömb helyzetét. A győzelem esetén kapott pénzjutalom ügyes szétosztásával alapozták meg, hogy nagyszámú információ érkezzen erre az oldalra. Minden léggömbre 4-4 ezer dollárt különítettek el. Kétezret kapott, aki először küldte be a pontos koordinátákat, ezret, aki ezt a résztvevőt beszervezte, ötszázat, aki a beszervezőt beszervezte és így tovább. Ennek modellnek köszönhetően közel ötezren segítették a győztes csapat munkáját.
A kutatók szerint ilyen technikát nagyon hatékonyan lehet használni többek között eltűnt személyek vagy körözött bűnözők megtalálására, de esetleges terrortámadások biológiai és nukleáris fegyvereit is fel lehet deríteni vele.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.