Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Bármerre is járunk, bármilyen netes sozlgáltatás használunk, digitális lábnyomainkat örökre otthagyjuk a szervereken.
Bármerre is járunk, bármilyen netes sozlgáltatás használunk, digitális lábnyomainkat örökre otthagyjuk a szervereken. Logok és fórumok, eltárol levelek és kommentek, avatarok és fiókok… Internetezésünk évei alatt annyi nyomot hagyunk magunk után, hogy a hálóról eltűnni lehetetlen. Ha valamilyen okból kifolyólag mégis „törölni” akarjuk magunkat a világhálóról, minden egyes digitális lenyomatunkkal egyetemben akkor bizony speciális megoldásra van szükség.
Megtehetjük persze, hogy elkezdjük törölgetni azonosítóinkat és profiljainkat a legnépszerűbb helyekről (útmutatónk ehhez itt található) ,ezzel azonban még korántsem tűntünk el teljesen. Szerény véleményünk szerint nem is lehetséges teljesen eltűnni - valószínűleg nem ért velünk egyet az Abine, hiszen megjelent a DeleteMe, ami az ígéretek szerint mindenre képes. Ha mindenre nem is, azért elég szépen leszedi információinkat a hálózatról: ha kíváncsiak vagyunk milyen lépéseket hajt végre a DeleteMe, akkor itt megtekinthetjük, hiszen az Abine végre nyilvánosságra hozta mit is művel a szoftver. (Sőt ha akarjuk le is utánozhatjuk a teljes folyamatot, ingyen).
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.