6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az idei E3 (a Microsoft féle „okosüveg” mellett) főleg a Nintendó új konzoljáról és annak speciális vezérlőjéről szólt.
Az idei E3 (a Microsoft féle „okosüveg” mellett) főleg a Nintendó új konzoljáról és annak speciális vezérlőjéről szólt. Nem azért, mert ezek a dolgok annyira kimagaslóan érdekesek lennének (bár a SmartGlass aranyos ötlet), inkább azért mert az idei E3 – lássuk be – elég unalmas volt. Nem volt új Xbox bejelentés, a Sony is csak a Vitát és az új move-vezérlőt promózta. Játékok persze voltak szép számmal, de az igazi nagy durranásra (értsd. következő generációs konzolok) úgy tűnik jövő nyárig várnunk kell.
Az egyetlen igazán érdekes téma konzolfronton a Wii U bemutatása volt – a show végére a Nintentó tartogatott még egy meglepetést: megnézhettük az utóbbi évek legjobb (sőpt talán az évtized legjobb) játékának, a Batman: Arkham City-nek Wii U verzióját. Grafikailag olyan, mint minden Nintendó-változat (azaz kicsit csúnyább, mint az Xbox/PS3 és sokkal csúnyább, mint a PC verzió), az új kontroller azonban érdekes lehetőségeket nyit meg a játékmenetben.
A játék megállítása nélkül „turkálhatunk” Batman kütyüjei között, nézhetjük a térképet vagy használhatjuk a speciális Bat-számítógépet, sőt a verekedés is érdekes élmény a mozgásérzékelős, „döntögetős” megoldással.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.