„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Steve Jobs életrajza szinte mindent tartalmaz, amit korunk egyik legkarizmatikusabb és az IT-világot leginkább...
Steve Jobs életrajza szinte mindent tartalmaz, amit korunk egyik legkarizmatikusabb és az IT-világot leginkább átformáló emberéről tudni érdemes. Van azonban egy időszak – nem is rövid – ahol egy jelentős űr tátong Jobs életében, és életrajzában is.
Az Apple alapítója 1985-tól 1996-ig szinte teljesen eltűnt a figyelem középpontjából, sőt az Apple éléről is. Ekkor dolgozott a Pixar és a NeXT csapatában, sőt ebben az időszakban zajlottak „vad évei” is; kígyót-békát kiabált az Apple-ra, és az idegösszeomlás szélére került. Ezt a zavaros időszakot, mint elveszett évek (lost years), vagy „Wilderness Years” néven emlegetik a Jobs életét vizsgáló és arról publikáló szakemberek. Brent Schlender most segít jobban megértenünk ezt az időszakot. A Wall Street Journal és a Forbes veterán IT-szerzője az elmúlt 25 évben rengeteg interjút készített az Apple alapítójával, ezekből összeollózva tárja most elénk az „elveszett évek” történetét. Az igen terjedelmes (és érdekes) írás a Fast Company májusi számában jelent meg, tegnap óta azonban online is olvasható.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.