Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Szabadlábon és nagy lábon: így fog élni a Megaupload nemrégiben óvadék ellenében szabadon engedett alapítója, Kim...
Szabadlábon és nagy lábon: így fog élni a Megaupload nemrégiben óvadék ellenében szabadon engedett alapítója, Kim „Dotkom”. A bíróság úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a szökés veszélye (annak ellenére, hogy Dotkom több útlevéllel és hamis névre szóló hitelkártyákkal is rendelkezett letartóztatásakor), az indokok között a legmeggyőzőbb az volt, hogy Dotkom több tízmillió dolláros vagyonát, útleveleit, magánrepülőjét és helikoptereit zárolták; így nincs lehetősége elmenekülni a hatóságok elől.
Kim most szabadon várja az augusztusi tárgyalást, miközben máris benyújtott egy keresetet a bírósághoz, hogy vagyona egy részének zárolását oldják fel, mivel „valamiből élnie kell”. A Kim és felesége Mona által benyújtott kérvény szerint, csak az általuk foglalkoztatott személyzet (szakácsok, testőrök, stb.) havi 24 000 dolláros költséget jelentenek, a házaspár számításai szerint havi 180 000 dollárra (kb. 34 millió forint) van szükségük, hogy továbbra is a megszokott színvonalon tengethessék életüket. Az ennek megfelelő (180 000 dollár havonta, egészen az ítéletig) összeg feloldását kérik most a bíróságtól. Dotkom letartóztatásakor több millió dollár foglaltak le készpénzben, (valamint jó néhány lusuxautót) - a különböző országokban terített számlákon levő pénz nagy részét viszont a mai napig próbálják lenyomozni.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.