A hétvége pénteken, 14.39 perckor kezdődik
Péntek délután már azt sem veszi észre senki, ha a főnök ordít az irodában? Ne csodálkozzon, a hétvége ugyanis péntek délután, 14.39-kor kezdődik, ezt követően már csak a dolgozók testével találkozhat a munkahelyen, fejben ugyanis már elkezdték a hétvégét. Mindjárt kezdődik!
Egy felmérés szerint – amelyben 2000 irodai dolgozót kérdeztek meg – az alkalmazottak döntő többsége péntek délután, pontban 2.39-kor abbahagyja a munkát – legalább is fejben – és a munkaidő végéig már csak a teste található meg az irodában. Ezt leginkább azzal magyarázzák, hogy a hét több napján rendszeresen túlóráznak, és tízből hat joggal lassít már a pénteki ebéd után, mert ténylegesen többet dolgozik, mint amennyi munkaóráról a szerződésük szól.
Fél kettőkor lassítanak, majd egy óra múlva leállnak
Szerencsére a kutatók mindent ki tudnak mutatni, és a válaszok alapján az állapították meg, hogy a dolgozók 13.32-kor vesznek vissza a sebességből, és kicsivel több, mint egy óra múlva, 14.39-kor fejben meg is kezdik a hétvégét. Ilyenkor például jelentősen megugrik a Facebook-forgalom, az online bankhasználat és az online vásárlások száma is.
Sok munkahelyen hivatalosan is lazább napnak számít a péntek, egyebek között úgy, hogy lazítanak az öltözködési szabályokon és engedélyezik például a farmer viselését. A felmérés szerint is létezik a „péntek érzés”, a dolgozók 47 százaléka szerint ezen a napon a főnökök is lazábbak, és minden harmadik vélemény szerint jobb ilyenkor a hangulat az irodában.
Ugyanakkor a főnökök egy része kimondottan utálja a pénteket, éppen azért, mert úgy érzik, ilyenkor már csak ők dolgoznak, bár az igazán fontos megbeszéléseket, tárgyalásokat az esetek többségében ők sem erre a napra időzítik. A szakemberek szerint a főnököknek is fel kell nőni a feladathoz és ha tetszik, ha nem, a heti feladatokat úgy érdemes ütemezni, hogy ha csak lehet, ne a munkahét végére kerüljenek a legmegterhelőbb feladatok vagy a stratégiailag fontos tárgyalások.
A munkavállalók negyede hajlamos ignorálni az e-mailjeit péntek délután vagy nem szívesen veszi fel telefont. A kutatók arra is rámutattak, hogy a dolgozók 28 százalékának egyszerűen szelektív érzékelése lesz, és egyszerűen nem hallják meg, ha csörög a telefon. Az átlagos munkavállaló legalább három fontos feladatot áttol hétfőre, mert egyszerűen nem tudja elviselni, hogy foglalkozzon velük a munkahét utolsó óráiban.
Egyébként azt a vezetők is belátják, hogy a legtöbb feladat bizony meg is várja az embert, de azért érdemes úgy rakosgatni a feladatokat és elhagyni hétvégére a munkahelyet, hogy ne dőljön ránk a hétfő.
Érdekel minket az Ön véleménye is, kérjük, töltse ki kérdőívünket.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!