Nem fordult meg a fejében a lemondás gondolata – mondja Mesterházy Attila másnap, az általa vezetett szövetség brutális veresége után. És már sorolja is, hol és mennyire lejtett a pálya. Tényleg lejtett, viszont az eredmény azt mutatja, hogy Mesterházy és csapata tök sík pályán sem tudott volna nyerni. Ilyenkor annyit azért el lehetne ismerni, hogy átfutott a fején legalább a lemondás felajánlása, de aztán elvetette, vagy meggyőzték, hogy maradjon – de nem. Meg se fordult.

Pedig szép, nagyszabású gondolat lett volna, olyan, amilyen régen járt Mesterházy Attila fejében. XVI. Benedek fejében például meg tudott fordulni, pedig neki jóval kisebb feje van, és még csak irdatlanul meg sem ruházták; igaz, az ottani választási rendszer – Európa szívében! – még igazságtalanabb.

Kéznél is volt a gondolat, már a lemondásé. Ilyenkor ez a gondolat előkerül, szárnyra kel, útnak indítják a kollégák, harcostársak, képviselőjelöltek, akik végigtaposták ezt a négy évet, és egyébként zokszó nélkül mondtak le a jelöltségről, amikor tehetséges elnökük boltolni kezdett a körzetekkel. Szóval ott gurulgatott a gondolat már vasárnap este, oda is ért Mesterházy Attila fejéhez. Na, itt megfordulok egyszer-kétszer, gondolta a gondolat, hely van, lehet ipszilinozni kényelmesen. De akkor látta, hogy oda van tetoválva a füle mögé: gondolatoknak behajtani és megfordulni tilos. Akkor beszólt a központba a diszpécsernek, tájékoztassa a többi gondolatot is, hogy erre fölösleges, le van zárva, fel van túrva, tök járhatatlan, és még megfordulni sem lehet.

Köszi, már tudjuk, válaszolta a központ.