Anyagi okok miatt nyert Tiborcz István volt cége Jászberényben – is. A meló a szokásos, kínai ledek bedugdosása az utcai lámpákba, az anyagi ok pedig úgy fest, hogy az Elios százmillióval drágábban dolgozik, mint a vesztes cég.

Jászberénynek egyszerűen muszáj volt megszabadulnia százmillió forinttól. A széfben már kezdett megpenészedni. Próbálták betuszkolni óvodába, iskolába, de hiába: nem kellett nekik, a gyerekeknek már fülükön jön ki a borjúhús meg a kivi. Még a tűzoltóparancsnok is sajnálkozva tárta szét a karját: köszönöm, de nem tudjuk, használni, egyszerűen mindenünk megvan. Adják annak, aki rászorul. Építsenek belőle nemzeti burzsoáziát!

És ez csak Jászberény. És ez a kedves vej volt cége, noha ilyen mértékű kedveskedés arra utal, hogy tartósan áldott, amihez hozzányúl. Vagy arra, hogy még mindig ugyanoda csordogálnak ezek a fölösleges százmillióink. Az unió pedig lassan, ráérősen vizsgálódik, és közben fizet a gyanúsítottnak ugyanúgy tovább.

Két év telt csak el a Royal Wedding óta. Orbán Ráhel zsebébe azóta már milliárdokat dugdostunk bele, hogy aztán végignézzen rajtunk, és megállapítsa, hogy a saját lábán tornyosul fölénk. Tiborcz István rablóbáróként járta végig az ország nagyvárosait, és még mindig, reflexből repül a hozomány.

Az örömapa azt mondta, az esküvőn az asszonyok dolga a sírás. De hát négy gyerek van még hátra. Mire mind kiházasodik, mindannyian sírni fogunk.