Egy hétig tartotta magát a hír, hogy Monsignor Antonio Franco, a Jeruzsálembe akkreditált pápai nuncius nem vesz részt a holokauszt áldozatainak és hőseinek emléknapján a Jad Vasem intézet idei megemlékezésén. A Vatikán jeruzsálemi követe levélben figyelmeztette a holokauszt-emlékhely igazgatóját, hogy amennyiben XII. Piusz pápának a 2005-ben átadott új épületszárny falán elhelyezett portréja alatt meg nem változtatják a felirat szövegét, vagy le nem veszik Piusz képét a falról, lemondja látogatását a Jad Vasembe. A nuncius szavaival „az egész katolikus egyházat sértik azok a szövegrészek, melyek szerint a vészkorszak pápája még akkor sem emelte fel a szavát a zsidók tömeges kiirtása ellen, amikor az azokról szóló jelentések már eljutottak a Vatikánba, továbbá, hogy a pápa 1942-ben nem tiltakozott a szövetségesekkel együtt a zsidók tömeges lemészárlása ellen, illetve, hogy a háború végéig semleges maradt.

A Jad Vasem azonban nem változtatott a falon olvasható szövegen, mivel azoknak tartalma – fogalmazott az emlékhely vezetője – mind bizonyított tény. A nuncius végül meggondolta magát, s mégis részt vett a vasárnap esti megemlékezésen.

Mi lett volna, ha nem vesz részt? A Vatikán lett volna az első Izraellel diplomáciai kapcsolatban lévő állam, amely nem küldi el nagykövetét, vagy más képviselőjét az évenkénti emlékezésre. De rosszabb is történt volna: a Vatikán, amelynek az iszlámhoz való viszonya nem annyira 2001. szeptembere, mint XVI. Benedek két éve, április 19-én történt pápává választása óta vált feszültebbé (regensburgi beszédét a vallásos muszlimok nem felejtették el), most a zsidósághoz fűződő kapcsolatait is megterhelte volna.

Az 1939-től 1958-ig uralkodó XII. Pius pápa (született Eugenio Pacelli) második világháborús szerepe a huszadik század közepétől Európa szerte heves vitákat kavart. A vitát most az is szítja, hogy az egyházban már folyamatban van a szentté avatását célzó procedúra. Többek között arról zajlik a polémia, hogy vajon lehet-e szentté avatni azt a pápát, aki nem tett meg minden tőle telhetőt a holokauszt ellen? Mert nem kétséges, hogy Pacelli, a római arisztokrata család sarja, aki 1917-től többször szolgált hosszasan Németországban, aki Hitler hatalomra kerülésekor lett a Vatikánnak a Harmadik Birodalomhoz akkreditált apostoli nunciusa, aki konkordátumot kötött Hitlerrel, aki gyűlölte a kommunistákat, és akit sokan antiszemitának tartanak, titokban számos zsidó életét megmentette; a becslések néhány ezertől a sok százezerig szóródnak. Pinchas Lapide zsidó teológus, aki a hatvanas években Izrael milánói konzulja volt, egy XII. Piusznak szóló köszönetnyilvánításban egyenesen arról beszélt, hogy a pápa „legalább 700 ezer, de valószínűleg ennél is több, 860 ezer zsidó életének megmentésében működött közre”. Kevin Madigan amerikai katolikus vallástörténész szerint Lapide – de Golda Meir és Moshe Sharett akkori izraeli külügyminiszterek is – kegyesen túloztak, ily módon próbálván siettetni, hogy a Vatikán ismerje el Izrael Államot.

Rolf Hochhut német drámaíró 1963-as, A helytartó című, több mint húsz nyelvre lefordított drámája, amelyből 2002-ben Costa Gavras Ámen című filmje készült, ugyanakkor elmarasztalja a vészkorszak pápáját, amiért rendszeresen kapott értesüléseket a gázkamrákról, mégsem szólalt fel; a háborút ugyan általában számtalan alkalommal elítélte, az Endlösung ellen azonban külön nem tiltakozott; nem szólalt meg a római zsidók 1943-as deportálásakor sem.

Egy népszerű, először 2001-ben New Yorkban megjelent „Mi lett volna ha…” című könyvben ismert történészek tesznek fel olyan kérdéseket, mint például: Mi lett volna, ha Poncius Pilátus megmentette volna Jézust a kereszthaláltól? Mi lett volna, ha Pizzarro nem talál Peruban krumplit? Mi lett volna, ha nem Kolumbusz, hanem a kínaiak fedezik fel Amerikát? Mi lett volna, ha Luthert máglyán elégetik? A kötetben jelent meg Robert Katz történész tanulmánya is: „Mi lett volna, ha XII. Piusz tiltakozott volna a holokauszt ellen? – Meg tudta volna-e akadályozni a háborús korszak pápája a „végső megoldást?”

1942 nyarára a nácik már legalább egymillió zsidót pusztítottak el, s a nyugati sajtó szemtanúkra hivatkozó beszámolókat közölt a népirtásról; „A náci tömeggyilkosságok lengyelországi áldozatainak száma meghaladta a 700 ezer főt” – írta például a Boston Globe június 26-án. Pasqualina Lehnert bajor apáca, 1917-től 1958-ig Eugenio Pacelli, illetve XII. Piusz házvezetőnője, a szentté avatási eljárás során úgy emlékezett, a pápa fel akarta emelni a szavát a holokauszt ellen, ám aztán éppen a zsidók érdekében hallgatott. A pápa tiltakozó yilatkozatot fogalmazott meg – emlékezett Pasqualina nővér –, amelyet az Osservatore Romano-ban akart közölni, elítélendő a halálgyárakat. Ám éppen, miután megírta, arról értesült, hogy holland püspökök tiltakoztak, s válaszul a nácik 40 ezer zsidó származású holland katolikust deportáltak. „Akkor a pápa a konyhában azt mondta nekem, hogy ha a holland püspökök tiltakozása 40 ezer ember életébe került, akkor az én tiltakozásom legalább 200 ezer emberéletet követelne – és elégette a tiltakozó nyilatkozat egyetlen példányát.” (Katz kutatásai szerint egyébként Pasqualina nővér erősen túlzott: Hollandiában addig 92 katolizált zsidót deportáltak, s azután sem többet hatszáznál.)

Meg akart szólalni XII. Piusz 1943 októberében is, amikor Adolf Eichmann emberei házról házra járva összefogdosták a római zsidókat, úgy, hogy nem egynek az elhurcolását a Vatikán ablakaiból is látni lehetett. Ekkor a pápa megbízott egy német követet, hogy fogalmazzon meg egy tiltakozást a deportálások ellen az ő nevében – majd egy héttel később ugyanez a követ már azt magyarázta a berlini külügyminisztériumnak küldött jelentésében, hogy a pápa végül azért állt el a nyilatkozattól, mert nem kívánta feszültebbé tenni a viszonyt a Vatikán és Németország között.

De vajon mi lett volna, ha XII. Piusz megszólalt volna, és pápai tekintélyének teljes súlyával elítélte volna a zsidók elhurcolását és meggyilkolását? Rövid távon valószínűleg nem sok minden változott volna: Németországban biztosan megkurtították volna az egyház jövedelmeit, talán betiltották volna a vatikáni rádió német nyelvű adását, a deportálásokat azonban a nácik valószínűleg éppen úgy folytatták volna.

Hosszú távon, máig, sőt a jövőbe hatóan azonban nagyon is nagy jelentősége lett volna a pápa tiltakozásának. Ha akkor felemeli a szavát a tömeggyilkosságok ellen, ma alighanem lényegesen nagyobb lenne a katolikus egyház tekintélye, nagyobb lenne a pápa mindenkori megszólalásának erkölcsi súlya, mint amekkora. Ha XII. Piusz megszólalt volna, ma az antiszemitizmus térnyerése kisebb lenne, s a katolikus egyház büszkébb lehetne. És a jeruzsálemi pápai nunciusnak eszébe sem jutott volna, hogy ne tisztelje meg jelenlétével a holokauszt áldozatainak megemlékezését

Gerlóczy Ferenc