© Stiller Ákos

Pártjának önkormányzati nagyágyúi szakítottak Fodor Gáborral. Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester távozása után Csécsei Béla, a józsefvárosi önkormányzat vezetője is beszólt elnökének. Amivel végéhez közeledik az SZDSZ haláltánca. Mely gyakorlatilag tíz éve folyamatosan zajlik. Honi liberálisaink beletaktikázták magunkat egy olyan szituációba, melyből nincs kiút. Bázisuk elolvadt, mint hó a napon. Amennyiben megszavazzák a jövő évi büdzsét, de facto Gyurcsányék szatellit-pártjává válnak. Ha viszont nemlegesen döntenek, az időközi választás a politikai halálukat jelentheti. Úgy látszik, mindezt egyre többen látják be a valahai rendszerváltó tömörülés soraiban.

Jól felmérhető: az SZDSZ elitjéből lassacskán csak azok maradnak a parancsnoki hídon, akiknek a párton kívül nincs közéleti lehetőségük. Akik belpolitikailag piacképes helyzetben vannak, igyekeznek másfelé tájékozódni. Ezt teszik azon fajsúlyos helyi vezetők, akiknek talán a szabad madarak lezuhanása után is van reményük a túlélésre. Mert a Kádár-rendszer lebontásában komoly érdemeket szerzett társulás agóniája utolsó fázisában van. Persze a degeneratív kényszerpályára nem tegnap léptek. A párt már a ’90-es évek elején, a Demokratikus Chartával, majd a Horn Gyulával tető alá hozott 1994-es koalícióval az önfeladásos identitásvesztés útjára lépett. Hisz az abszolút többséggel bíró posztkádári baloldal mellett a liberálisok csak szalonképességi díszítőelem voltak az állampárt örököseinek kalapján.  

Persze, szóltak érvek a kormányba való belépés mellett is. Az ország gazdasági rendbetételéhez szükséges Bokros-csomagra a szociális demagógiával nyerő helyzetbe került MSZP egyedül aligha lett volna képes. Tulajdonképp Hornéknak égi mannaként jött a koalíció. Lehetett mutogatni a partnerre: ők akarják a gonosz, népnyúzó intézkedéseket. Miután a gazdasági stabilizáció piszkos munkáját elvégezte, az SZDSZ-nek legkésőbb 1996 őszén, a Tocsik-ügy erkölcsi konzekvenciáit levonva távoznia illett volna a koalícióból. Hogy aztán – szembeszállva a túlfejlett állam korrupciójával – újraépítse bázisát.

Csakhogy ami a belépéskor még pragmatikus, átmeneti szövetségnek tűnt, hamarosan érzelmi és egzisztenciális fegyverbarátsággá változott. A két párt háttérbázisa, gazdasági klientúrája viszonylatában egyre több átfedés mutatkozott. Hogy végül mégsem léptek ki, annak egyik oka, hogy az SZDSZ vastagon benne volt a Tocsik-ügy (és a pártfinanszírozási umbuldák) sűrűjében. Holdudvarából mind többen köszönhették gyarapodásukat politikai sportállásoknak (felügyelő-bizottsági tagságok, szakértői megbízások) vagy levajazott állami megrendeléseknek.

Így aztán a párt, amely legtöbbet hirdette a közkiadások lefaragásának szükségességét, állam-és hatalomfüggővé vált. Innentől pedig egyenes út vezetett a morális, szellemi és politikai hanyatlásig. Ők, akik lerombolták a kádárizmust, Medgyessy Péter oldalán tettestársak lettek a kádári paternalizmus részleges helyreállításában. Sem a fenyegető gazdasági csőd, sem pedig a miniszterelnök D-209-es múltja nem gátolta a liberálisokat, hogy rábólintsanak a fedezetlen osztogatásra. Pedig a közkiadások és a közterhek növelésével pont saját természetes bázisukat idegenítették el: a vállalkozókat, a tehetséges, öngondoskodásra, innovációra képes, magasan kvalifikált polgárokat.

Bűnrészessé váltak a gyurcsányi hazugságoffenzívában is. Vitathatatlan, a cinikus, rövidtávú politikai haszonszerzésre berendezkedő taktika ideig-óráig eredményes volt. Már ha a jövőkép alatt a mandátumok és stallumok öncélú átmentését értjük.. Szerencse, hogy a párt nem egyenlő a liberalizmus eszméjével. Így a parlamenti kiesésük nem gyengíti, hanem javítja annak megítélését. Friss, hiteles arcoknak kellene a semmiből – a piacpárti gazdaság, a szabadgondolkodó értelmiség háttértámogatásával – reorganizálni a közéleti és vállalkozói szabadság belpolitikai képviseletét.   

Papp László Tamás