A XI. kerületben szocializálódott KDNP-s reménység felmenői generációkon keresztül teniszbajnokok voltak, vele azonban megszakad a sorozat: "édesanyám két órát ütögetett velem a pályán, aztán kifakadt: »nem őstehetség, fölösleges foglalkozni vele«". Az élet később sem kényezteti: "négy év szigorított a piarista fiúgimnáziumban eléggé rányomja a bélyegét az emberre", s további súlyos kereszt, hogy együtt jár reggeli imákra az egy évfolyammal felette tanuló Szigetvári Viktorral, a szocik későbbi kampányfőnökével. Az érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen már a keresztény demokráciáról írja szakdolgozatát, a hallgatói önkormányzat elnökeként pedig magával Sólyom Lászlóval ír alá megállapodást az új vizsgarendszerről. Néhány évig az ökumenét építi a Károli Gáspár Református Egyetem jogászaként, majd 2006-ban bekerül a fővárosi közgyűlésbe, ahol az ő javaslatára kap zöld utat az ingyenes kismamabérlet. Két éve blogot indít a hirszerzo.hu-n. "Azért raktam fel, hogy megmutassam: a KDNP-s nem egy veszélyes, emberevő állatfajta, még azt is tudja, hol kell bekapcsolni a számítógépet." Február óta a XI. kerület országgyűlési képviselőjeként ő a parlament második legfiatalabb tagja, így továbbra is joggal elnökli pártja ifitagozatát, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget.
"Édesanyám 3 éves koromig teljes időben nevelt, ez az időszak alapozta meg kiegyensúlyozott temperamentumomat" - vallja a majdani gyermekének hasonló biztonságot teremteni óhajtó, két éve "a mérnök-informatikus Edinával" életét összekötő honatya. Aki egy budapesti 45 négyzetméteres lakás tulajdonosa, de kocsija nincs, "mert Budapesten teljesen felesleges".
HVG: A kilencvenes években sokáig Semjén Zsolt volt a KDNP-frakció legfiatalabb tagja, most öné ez a titulus. Befogadják maguk közé éltesebb párttársai, vagy afféle babusgatandó Benjámint látnak önben?
Rétvári Bence: Amikor a plébániai közösségében megtudták leendő feleségemről, hogy kereszténydemokrata politikussal köti össze az életét, nagy döbbenettel kérdezték: miért megy hozzá egy 24 éves lány egy 60 éves emberhez? Ők sem tudták elképzelni, hogy valaki fiatalon lesz KDNP-s. De ne gondolják, hogy nálunk urambátyámozás meg sarokösszecsapás van: mindenki tegeződik.
 © Horváth Szabolcs |
- De azért ugye dolgozik azon, hogy ne öregedjen hozzá idő előtt a párttársaihoz?
- Gyerekkorom óta úszom. Tizenévesen, amikor a Gellérthegyen, a Fodor Gáboréval szomszédos lakásban laktam, a fél SZDSZ-szel egy sávban nyomtam a hosszokat az Államigazgatási Főiskola uszodájában. Olyan érzés volt, mint az angol nemeseknek lehetett a gőzben...
- Te jó ég! Együtt izzadt a pártelnöke által emlegetett szakállas bácsikkal?! Nyugtasson meg: ugye nem tudtak liberális hajlamokat kialakítani önben?
- Az még egy másik SZDSZ volt, akkor még a határon túli magyarok védelmével kampányoltak, még polgári beállítottságú családunk is szimpatizált az antikommunista Demszkyékkel.
- Ja, úgy mindjárt más. Ön egyébként konzervatív lázadóként határozza meg magát. Segítsen értelmezni, mert nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk.
- Csak arra utaltam, hogy ma trendi liberálisnak lenni, és aki azt mondja, hogy vannak alapvető értékek, az szembemegy az árral. Szerintem ma éppen az az avantgárd, aki a hagyományos, nemritkán szülői értékek mellett áll ki.
- Azért feltételezzük, tinédzserként olykor csak fellázadt valamilyen tekintély ellen. Ne mondja, hogy semmilyen botránya nem volt a piarista gimnáziumban!
- Csak apróbb csínytevések: tanáraink szerzetesi ruhában jártak, s azon versenyeztünk, ki tud hátulról beakasztani nekik minél több összehajtogatott papírhorgonyt. Egyik legsikeresebb puskázásom pedig hittanból volt: osztálytársam csinált egy erősítőt, amiből egy vékony vezeték ment a fülembe, ő meg a pad alól felolvasta Jézus szociális programját. A lényegére ma is emlékszem: Jézusnak nem volt szociális programja. Kicsit bántott, hogy csak négyest kaptam.
- De később ugye meggyónta...
- Persze; de praktikusan nem annál a tanárnál, akinél puskáztam.
- És az nem titok, hogy egy fess kereszténydemokrata fiatalember, mint ön, hogyan ismerkedik a lányokkal? Hogy esett az első randi a későbbi feleségével: közös hittan, beatmise?
- A Halj meg máskor című James Bond-film volt... Edinát amúgy akkor láttam először, amikor hat évvel ezelőtt Kanadába repültünk a "katolikus Woodstockra", ami egy nagy nemzetközi ifjúsági találkozó volt. Nem ment könnyen a meghódítása: komolyabb emberrel szeretett volna járni, s csak hosszú hónapok után jött rá, hogy az vagyok.
- És az egyházában hamar felismerték istenadta tehetségét a politikára? Vagy épp a rosszallásuk ellenére követte a belső hangot?
- Akik jobban ismertek, támogattak. Persze van olyan extanárom, aki, ha szembejön, azt mondja: szevasz, megvan még a gerinced? Egy másik szerint viszont mi, kereszténydemokrata politikusok tulajdonképpen missziót teljesítünk, és én igyekszem is így politizálni.
- Hadd tippeljünk: Semjén Zsolt a példakép? Egyébként ha a főnöke esetleg az ön ízlésének nem tetsző beszédet mond, szóvá teszi?
- Sejtem, mire utalnak, de amivel vádolják, nem igaz: Zsolt sosem zsidózik. A szakállas bácsis képet is csak a férfiasság szimbólumaként használta. Egyébként eszméletlenül jó szónok, aki sose akart többet, mint az egyházi érdekeket képviselni a politikában.
- Hát, ez sem kevés. És ön: saját véleménye és lelkiismerete teljes átfedésben van az egyházi törvényekkel? Szabad, ad absurdum képes másként gondolkodni?
- Minden keresztény ember vívódik magában, mert ha nem tenné, nem is tudná magáévá tenni a keresztény világnézetet. Keresztény politikusként nem támogathatom az egyneműek házasságát - mint jogintézményt -, de abban is azonosulok a pápai útmutatással, hogy kötelességemnek érzem megtalálni a homoszexuálisokkal a testvéri hangot és a közös pontokat.
- És a házasság előtti szex tekintetében is tartja magát az egyházi állásponthoz?
- Jaj, sejtettem, hogy ez a kérdés felmerül, ahogyan minden egyházmegyés táborban is ezzel kezdenek a fiatalok. Viszont míg a drogkérdésnek és melegházasságnak van közjogi következménye, így politikusként válaszolnom kell rá, a házasság előtti szexre ez nem vonatkozik.
- Legalább azt árulja el, hogy lazítanak a kereszténydemokraták? Nem feltételezzük, hogy tuk-tuk zene bömböl a hangszórókból, de azért néha önök is fölcsavarják a szőnyeget?
- Őszintén szólva lazítani nem a KDNP-s párttársaimmal szoktam, hanem inkább az ifjúsági szervezetünkben az IKSZ-ben. Nézzék csak meg a képeket, milyen csinos lányok járnak oda. Van dj-nk, szól a zene, néhányan még táncolnak is. Szóval nem vagyunk konzervuborkák.
IZSÁK NORBERT-DOBSZAY JÁNOS