Ezúttal Szijjártó Péter állt elő azzal, hogy „ha egy új választás után hitelességet és bizalmat élvező kormány kerül az ország élére, akkor mindjárt teremtődik 400 milliárd forintos mozgástér a költségvetésben, amit nem kell bizalmatlansági és hiteltelenségi felár miatt kifizetni”. Illetve: „ha egy új kormány és egy új parlament – a nemzetközi szervezetek elvárása szerint – úgy módosítja a közbeszerzési törvényt, hogy a korrupciót ezáltal vissza lehet szorítani, akkor további 150-200 milliárd forinttal több marad a költségvetésben”. Mindezen túl, „ha a bürokráciát az EU szintjére csökkentjük, akkor három év alatt mintegy 700 milliárd forintnyi kiadást lehet megtakarítani”, így tehát szerinte „nincs is szükség megszorításokra”.

Mindezzel azért van néhány aprócska probléma.

Enyhén szólva kétséges, hogy egy újonnan választott kormány rögtön forintosítható bizalomindexhez jusson. A hisztérikus kampányidőszak utóhatásaként épphogy bizonytalanság szokta a tőzsde- és bankvilágot jellemezni. A friss parlament összehívása, a kormányalakítás, a távozó és a beiktatandó hatalom közötti átadás-átvétel, a stafétabotot átvevő új tárcavezetők beilleszkedése, a függőben maradt ügyek feldolgozása, a tájékozódó-tapogatózó jellegű konzultációk eleve heteket-hónapokat vesznek igénybe.

Szijjártó Péter

Ráadásul egy jövőbeli Fidesz-kormány – hét-nyolcévi balliberális regnálás után – feltehetően széleskörű személycseréket fog végrehajtani nemcsak a központi államigazgatásban, hanem a helyi közhivatalok és közintézmények vezetői pozícióiban is. Nagyobb kádercsere lehet, mint a ’98 utáni „egész pályás letámadás” idején. Legalább fél évre lesz szükség, hogy az újak rendesen beletanuljanak. Honi bürokráciánk mentalitását (és a belpolitika farkastörvényeit) ismerve könnyen elképzelhető, hogy a távozó hivatalnokok nem fognak lelkesen együttműködni az átmenet gördülékenységét elősegítendő.

Tegyük fel, hogy már kora ősszel rendkívüli választások lesznek. Akkor Orbánéknak egyszerre, párhuzamosan szakad a nyakukba a költségvetés átírása, illetve a kormányhivatalok kiürítése és feltöltése. E nyilvánvaló bizonytalansággal járó időszaktól olyan lélektani csodát várni, ami százmilliárdokat hoz, enyhén szólva irreális remény. Különösen az évszázados negatív rekordokat döntögető világválság mélypontján.

Nézzük a korrupció felszámolásának csodafegyverét. Az üvegzseb-projekt kudarca után kétellyel tekintünk az ilyen témájú politikusi nyilatkozatokra. Emlékeink szerint az Orbán-kormány éppúgy nem volt a közpénzek átláthatóságának bajnoka, ahogy utódai sem. Nemzetgazdasági közhely, hogy pusztán razziákkal, drákói szigorral végrehajtott ellenőrzések révén jelentős fekete pénzt behajtani nem lehet. Az irreális adószint leszállításával már több esélye lehet az új kormánynak. Csakhogy a bevételcsökkentés nem megy kiadáscsökkentés nélkül. Ezt – közvetve önmagát cáfolva – Szijjártó is beismeri, amikor hétszázmilliárdos leépítésről szól. Ez pedig – akárhogy csűrjük-csavarjuk – megszorítás a javából. Ekkora költséglefaragás állami-önkormányzati dolgozók tízezreinek elbocsátását feltételezi. Akiknek ez ugyanúgy érvágás, mintha szociális juttatásaikat vonnák meg.

Tegyük hozzá: „ a megússzuk megszorítások nélkül” jelszó normál időszakban elmenne obligát pártígéretnek. Melyet úgysem szabad komolyan venni. De jelenleg, amikor Magyarország a gazdasági szükségállapot fázisában van, illúziókat kelteni az emberekben a kilábalás fájdalommentes voltáról, nem egyszerűen bűn: hiba. Miután az emberek többsége kiábrándult a valaha szintén csodatévő zsonglőrnek tartott Gyurcsányból, nem lenne jó egy fordított, Orbánhoz kötődő messiásvárás. Egy új kormány bizonyára reményt jelenthet, de jó lenne, ha népünk immár nem valamelyik „pártegyházba” vetné feltétlen bizalmát, hanem önnön tehetségére, életvezetési-karriertervezési stratégiájára alapozva próbálna – tudatos "vásárlóként" – boldogulni az ígéretek piacán.

Papp László Tamás