szerző:
hvg.hu

Az Országgyűlés hétfői ülésnapja Molnár Oszkár jegyében telt: az edelényi polgármester mellett a Fidesz több vezető politikusát megpróbáltuk szóra bírni, több-kevesebb sikerrel.

„Előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik, a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot” – borzolta a judeoplutokrata kedélyeket Molnár Oszkár fideszes parlamenti képviselő, Edelény polgármestere. A hvg.hu-nak nyilatkozó honatya meglepődött lapunk kérdésén, hogy a fönti idézet nem antiszemita-e. „Miért lenne antiszemita kijelentés? Én nem általában a zsidókról beszéltem, hiszen nekem a zsidó társadalommal semmi bajom nincs. Én arról beszéltem, amit Simon Peresz, Izrael elnöke mondott 2007. október 10-én Tel-Avivban, a Hilton Szállóban a kereskedelmi irodák éves közgyűlésén” – felelte. 

Arra a fölvetésre, hogyha a spanyol vagy az ausztrál tőke szeretné úgymond fölvásárolni Magyarországot, magasabb lenne-e az ingerküszöbe, azt mondta: a tisztességes befektetőt – lett légyen az illető zsidó vagy maláj – szívesen látja. Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a tisztességes vagy a tisztességtelen zsidó – horribile dictu izraeli – befektető között, Molnár egy szóval felelt: „Sukoró.”

Megjegyzésünket, hogy a „zsidó nagytőke” terminus technicus tipikus, klasszikus antiszemita toposz, a politikus úgy fogadta: „Miért lenne az? […] Mi a probléma azzal, ha azt merem mondani, hogy zsidó tőke? Mi a problémája ezzel?” Kérdésünkre, hogy zsidó tőke alatt az izraeli tőkét érti-e, a következő válasz érkezett: „Nyilvánvaló, hiszen Izrael a hazája a zsidóságnak.” Nem adtuk fel: „Az uruguayi vagy magyarországi tőkés, ha történetesen zsidó, szintén a zsidó tőkét erősíti?” Molnár erre ezt felelte: „Miért lovagol ezen ennyit? Nem értem, hogy mi a probléma.”

„Molnár Oszkár és Navracsics Tibor ma egyeztetett. Erről kiadtunk egy közleményt, abban mindent megtalál” – ezt már Szíjjártó Péter közölte lapunkkal. Ennél többet az elnöki stábvezető, frakcióvezető-helyettes nem volt hajlandó nyilatkozni.

Molnár és Navracsics találkozójáról egyébként egyikük sem mondott semmi érdemit. „A Fidesz sajtóközleménye tartalmazza, amiről beszélgettünk. Tényleg nem történt más. Egy nagyon rövid beszélgetés volt” – így Molnár. Fölvetésünkre, hogy ha ennyire bagatell, akkor ezzel az erővel az egész frakció Navracsics elé járulhatott volna, azaz miért pont vele ült le tárgyalni a frakcióvezető, a polgármester úgy reagált: „Nyilván azért történt, mert Lendvai Ildikó és Nyakó István a múlt héten azt találták mondani, hogy amennyiben én hétfőn újra a Fidesz padsoraiban ülök, akkor a Fideszt náci pártnak fogják tekinteni.” Navracsics Tibor egyáltalán nem kívánt nyilatkozni a hvg.hu-nak.

Orbán Viktornál sem lettünk okosabbak: a Fidesz miniszterelnök-jelöltjéről még azelőtt sikerült visszapattannunk, hogy föltettük volna a kérdést: „Menet közben nem adok interjút, mert nem akarom így lekezelni az önök újságját” – mondta.

Nem jutottunk előrébb Pokorni Zoltán pártalelnöknél, frakcióvezető-helyettesnél sem, holott fölhívtuk a figyelmét, hogy 2001-ben oktatási miniszterként ő volt a Soá-emléknap spiritusz rektora. „Nem szeretnék nyilatkozni Molnár Oszkár ügyéről” – mondta. Még ennél is szűkszavúbb volt Fónagy János , aki egy szót sem volt hajlandó mondani. Az ő véleményére azért voltunk kíváncsiak, mert túl azon, hogy vállaltan zsidó, az Interparlamentáris Unió magyar-izraeli tagozatának elnöke.

A Fidesz-frakció két tagja szigorúan név nélkül nyilatkozott a hvg.hu-nak. Egyikük – a párt egyik vezető politikusa – szerint az edelényi polgármester kijelentése „a zsidóság egészére sértő”, maga Molnár pedig „megfontolatlan, hülyeséget beszélő, de nem rasszista”, aki „jobb lenne, ha csöndben maradna”. Hozzátette: „német pénzügyi befektetőket nem szoktak így illetni”. Mindazonáltal a politikus szerint nem kell Molnárt kizárni a frakcióból.

Valamivel élesebben nyilatkozott képviselőtársa, aki szerint Molnár Oszkár „egy primitív, s...fej IFA-sofőr” de ő sem felelt igennel arra, hogy a képviselőt ki kell-e zárni: „Attól mi lesz jobb? Átmegy a Jobbikba” – kérdezte és felelt is egyből enmagának. Arra a fölvetésre, hogy Molnár a CDU-ból úgy röpülne, hogy a lába sem érné a földet, a képviselő azt mondta: „a Fidesz nem a CDU”.

Szegő Péter

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Túszokat ejtettek egy buszon Rio de Janeiróban

Túszokat ejtettek egy buszon Rio de Janeiróban

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

A félmillió Swift és Astra országa vagyunk

A félmillió Swift és Astra országa vagyunk

Rájár a rúd a szexista sörökre

Rájár a rúd a szexista sörökre

Többlettel zárta a költségvetés a második negyedévet

Többlettel zárta a költségvetés a második negyedévet

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos