„A magyarországi cigány (roma) társadalom 2009 őszén legalább annyira összetett képet mutat, mint társadalmunk egésze, történelmi előzményeit, nyelvi viszonyait, anyagi és kulturális állapotát tekintve igen tagolt közösségről van szó. Fejlődésünknek az utóbbi években bekövetkezett elakadása és a mai gazdasági krízis a többségi társadaloméhoz hasonló gondokkal sújtotta a cigányság legnagyobb rétegét is. (A témában indított vitacikkeket és kommentárokat lásd itt. A szerk.)

A magyarországi mélyszegénységben élőknek kisebbik felét teszik ki a cigányok, igaz viszont, hogy a munkaerő, a piaci, az egészségügyi, a képzettségi, a társadalmi mobilitási, a jövedelmi és a vagyoni viszonyaik tekintetében a cigányság körében igen nagyarányú a halmozottan hátrányos helyzet. Az utóbbi időben számos helyen megnőtt a feszültség a többségben és a kisebbségben levők között, és a „romakérdés” minden korábbinál jobban foglalkoztatja a társadalmat. A probléma megoldása mára (a demográfiai trendek hatására is) az ország jövőjének kulcsfontosságú tényezőjévé vált.

A magyar kormánypolitika azzal büszkélkedik a nemzetközi fórumokon, hogy törvényt alkotott a szegregáció tilalmáról, antidiszkriminációs jogszabályokat hozott, az egyenlő bánásmód követelményét kéri számon, a cigánytelepek felszámolásáról nagy ívű tervek születtek, valamint, hogy a roma-politikára nem kevés pénzt költ a költségvetés. Az elmúlt évek társadalompolitikája a tényleges folyamatok fényében ennek ellenére eredménytelennek bizonyult. Az iskolai elkülönülés folytatódik, a cigány etnikum körében az országos átlagnál sokkal rosszabb arányúak a foglalkoztatási, az oktatási és az egészségügyi mutatók. A kormányzat ezen a téren is látszatpolitizálást folytatott: a hangzatos kezdeményezésekből nem született valós eredmény.

Baross Gábor Társaság

A 2003 júniusában, 81 ismert, többségükben mérsékelt konzervatív oldalon álló értelmiségi által létrehozott, teljes nevén Baross Gábor Nemzeti Gazdaság-pártoló Társaság célja eredetileg az volt, hogy figyelemmel kísérje az állami tulajdonban lévő vállalatok, intézmények helyzetét, a nemzeti vagyonban bekövetkező válto-zásokat, és ezekről tájékoztassa a hazai közvéleményt. Az utóbbi időben vitákat rendeztek és állást foglaltak más fontos témákban is, mint például az elit-vagy tömegképzés az oktatásban, az EU hatása Magyarországon, a bankrendszer és a társadalom, illetve a hazai birtokrendszer.

Eleve hibás az a kormányzati politika is, amely például a közoktatási rendszeren belül kikényszerített tantermi integrálásról várja a halmozottan hátrányban élők sorsának javulását, s a többségi társadalom kétségtelenül erősödő előítéleteit a cigányság romló körülményeinek okaként, nem pedig következményeiként tünteti fel.

A gyermeknek az adottságaihoz illeszkedő oktatásra van szüksége, és ez az egyes tantárgyaknál olyan módszereket kíván, amelyek csak a hasonló képességűek csoportjaiban alkalmazhatók. Ez nem zárja ki a cigány és nem cigány tanulók együttes foglalkoztatásának és közös programjainak lehetőségét, de a bal-liberális társadalomszervezési séma - a maga álságos egyenlősdi ideológiájával – éppen a tényleges integrációt akadályozza meg.

Az oktatás valóban fontos, sőt stratégiai vonatkozás az egész problémakörben, de a nehéz állapotba hozott magyar közoktatástól nem várható el a soktényezős társadalmi hátrányok korrigálása.

Legalább ennyire fontos az, hogy a hátrányos helyzetű rétegek – legyenek cigányok vagy nem-cigányok – visszakerüljenek a munka világába. Erre elsősorban a kis-, közepes vállalati szféra fejlődése teremthet módot. A szocialista-szabaddemokrata politizálás – amely az elmúlt másfél évtizedből tizenegy évet kormánypozícióból folyt – az inaktívaknak (közöttük a segélyen élőnek) tett kedvezményekkel igyekezett gyarapítani a szavazótáborát, de ezáltal nem javított a sorsukon, hanem már középtávon is sokat rontott az érintettek felemelkedési esélyein. E téren radikális fordulatnak kell jönnie.

A jelenlegi kormányzat részéről hibás a többségi társadalom elmarasztalása. A magyar társadalom nem képes egész rétegeket integrálni, ha maga is a lecsúszás, lepusztulás állapotába kerül, vagy annak fenyegetettségében él. Be kell látni, hogy mindazok a társadalmi nyavalyák, amelyekre a „romakérdés” fogalma utal – az egészségügyi és iskolázottsági viszonyok relatív romlása, a családok szétesése, az alkoholizmus, a társadalmi beilleszkedési zavarok, a települések és egész térségek elszegényedése, valamint az értelmiség megosztottsága és az érdekképviselet gyengesége – sajnálatos módon más rétegek életkörülményeit is jellemzik, legfeljebb ezek a gondok a cigányság körében még súlyosabbak.

A jövőben csak az segíthet, ha a többszörösen hátrányos helyzetű rétegek és térségek felzárkóztatásának programjai a munkaaktivitásban és a társadalmi hasznosságban megnyilatkozó polgári értékeket követik. A következő kormányoktól ezért látványpolitizálás helyett kemény munkát várunk, mert a külső megfelelés szempontjainál sokkal fontosabb az, hogy az állam a nem csekély erőforrásait az érintettek valódi érdekeit szolgáló módon használja fel."