Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A HVG múlt heti számában közölt publicisztikát. A Kocsis Györgyi tollából származó Bokros Lajos szomorú története című írásra a megszólított EP-képviselőnk reagált, ezt olvashatják.
Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) az Európai Parlament valódi konzervatív csoportja, amely – ahogyan ezt az alapító prágai nyilatkozatban lefektettük – a szabályozott, de szabad versenyre épülő piacgazdaságot, az EU szükséges reformját, a szolgáltató állam megteremtését, a családok és kisközösségek megerősítését és a társadalom környezettudatossá tételét tartja elsődleges céljainak. Ez a program egybevág az MDF évek óta képviselt politikájával. Az ECR puszta léte ugyanakkor kritikája is annak, hogy a vele rokon szellemiséget valló Európai Néppárt az értékeit nem képviselte következetesen az évek során.
Bokros Lajos szomorú története |
A HVG előző számában megjelent publicisztikát ezen a linket találja. |
Az ECR klasszikus parlamenti frakció, nem új párt. Ez azt jelenti, hogy tagpártjainkat a prágai nyilatkozat alapelvei kötik össze. Ezen túlmenően minden képviselőnek szabad mozgástere van a nemzeti érdekek érvényesítésében. Vagyis attól még ugyanúgy lehet konzervatív valaki, hogy elutasítja az eurót, mint a britek, vagy következetesen kiáll a monetáris unió mellett, mint az MDF. Az MDF a jövőben is erős, egységes, de a jelenlegihez képest megreformált, hatékonyabb, áttekinthetőbb, felelősebben gazdálkodó Európai Unió mellett száll síkra. Éppen ezért teljesen érthetetlen, értelmetlen és hamis arról fantáziálni, hogy a britek szakítanának azzal az egységes Európával, amelynek megalkotásán hatvan éve munkálkodnak.
A brit McMillan képviselő még az előtt hagyta el az ECR-t, hogy frakcióvezető-választásra sor került volna. Szándéka nem lehetett más, mint megakadályozni azt, hogy az ECR is parlamenti alelnököt adhasson. Árulásának „jutalma” az lett, hogy a brit Konzervatív Párt David Cameron utasítására egy éjszaka leforgása alatt kizárta soraiból. A lengyel Kaminskit McMillan kilépése után választottuk frakcióvezetővé.
BOKROS LAJOS
AZ MDF EURÓPAI PARLAMENTI KÉPVISELŐJE
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.