Figyelemre méltó analízist közölt nemrég a radikáljobbos szubkultúra főáramában - a Kurucinfó-leleplezés miatt - eretneknek nyilvánított Polgár Tamás (Tomcat) által létrehozott hírportál. „…olyat még nem látott Magyarország, hogy gárdisták alakzatban a felvonuláson és könnygázfelhőben ülésen túl bármit tettek volna a nyilvánosság előtt…Az erődemonstráció a Magyar Gárda (mindegy, hogy a régi vagy az új) egyetlen fegyvere: több tucat lelkes fiatalt vezényelnek egy helyre, akik nem kérdeznek, csak sorfalat állnak. Mindezt talán nem is gyűlöletből, csak hitből, hogy ettől bármi változik. A Jobbik pedig százalékokat gyűjt, mert a vidéki cigányhelyzet megoldását senki sem kezdte el látható módon. A fővárosban csak annyi látszik, hogy ahol balhé van, ott szembe kerülnek a „magyarok” a helyi cigányokkal” - írta le a cikk a sajóbábonyi összetűzés után. Nem hallgatva el azt sem: arról van itt szó, hogy „politikai tőkét kovácsol a nácikártyát lobogtató parlamenti elit és a feltörekvő jobbikos réteg is”. A sorok között olvasva nyilvánvaló lesz: gyakorlati megoldást a Jobbik sem igazán kínál életképes helyi konfliktuskezelésre, csupán learatja az incidensek voksot termő gyümölcseit. Hisz a szerző is csak bizonytalanul feltételezve mondja: „Remélhetőleg vezetőik is átlátják, milyen érdekek mentén mozgósítják csapataikat.” 

A Gárda tulajdonképpen nem több, mint zseniális propagandaeszköz. Ugyanis ahol felvonult egy gárdista osztag, ott időlegesen tényleg bejavult a közbiztonság. Persze nem Vona Gábor nyomozói géniuszának köszönhető ez. Hanem annak, hogy a rendezvény alatt (és utána egy darabig) rendőrjárőrök és tömegoszlató egységek özönlötték el a falut. Ama célból, hogy a provokációkat, illetve a szélsőjobboldali masírozók és a helyi cigányság erőszakra hajlamos, lumpen része közötti összecsapás lehetőségét eleve kizárják. Ennek folyományaként a bűnözők átmenetileg kivonták magukat a forgalomból. Senki nem lesz bolond akkor lopni, rabolni, mikor rohamrendőrök (és valószínűleg civil ruhás nyomozók, nemzetbiztonsági ügynökök) tucatjai vannak a faluban. Csakhogy ez még tüneti kezelésnek is elégtelen, szimpla pótcselekvésnek, tűnékeny placebo-hatásnak nevezhető. Mint a fent hivatkozott cikk is leírja: „A gárda a helyszínen termett, de a közleményük szerint több száz fős osztag nem tudott mit tenni a néhány tucat cigánnyal, mivel se eszközük, se jogi lehetőségük.” 

Szélsőséges erők gyűjtőneve lehetne a kibicpárt. Ugyanis akképp szereznek hihetetlen népszerűséget, hogy az ajtót feszegetve beleordibálnak a demokratikus pókerpartiba. Szerintük a pluralista kártyabarlang összes vezetője csal és hazudik, a demokratikus kaszinó mindössze arra jó, hogy kifosszák a betérő palimadarakat. Bezzeg, ha ők irányíthatnák, akkor a trend azonnal nyerőre fordulna. Azért veszélyesen csalóka a rendcsinálást ígérő demagógia, mert hazugságok, hamis közhelyek és részigazságok összekeveréséből akar politikai felépítményt teremteni. Olyanokat ígér: ha uralomra jut, azon problémák, melyek enyhítése évtizedeket (valamint népszerűtlen intézkedések sorozatát, komoly áldozathozatalt) igényelne, könnyen, gyorsan elintézhetőek. Ugyanúgy szédít, mint a direktmarketinges reklámhazugságok, amikor azzal kábítanak: fájdalom, erőfeszítés, izzadság és mellékhatások nélkül lehet kilókat leadni, nyelvet tanulni, pénzt keresni, gyógyulni stb. A Jobbik sikere annak köszönhető, hogy a főáramú erők sokáig a problémát sem voltak hajlandók észrevenni. Vagy az orvoslása helyett politikai számításból inkább az elmérgesítésén dolgoztak. Így a szélsőjobb előretörése annyiban mindenképp hasznos, hogy tünetként rámutatott a demokrácia rendellenességeire. Hogy rádöbbenjen, aki eddig nem tette: a cigányságon belüli anomáliák a többséget is fenyegetik. 

Igen, a politikai ultrák többnyire jól látják, mi a demokrácia Achilles-sarka, gyermekbetegsége, gyenge láncszeme. Nem is csak szelíden rátapintanak, hanem odaütnek rendesen. Viszont rögeszmés tévtanaik bűvöletében nem észlelik (netán végzetesen félreértik) a baj eredetét éppúgy, mint az igazi (humánus és hatékony) gyógymódot. Objektív folyamatok mögött is politikai gonoszságot, rosszakaratot, tudatos összeesküvést gyanítanak. Ezért úgy vélik – mivel szerintük minden rossz valami sötét terv, aljas politikai cselszövés következménye – hogy a jó dolgok realizálódása is mindössze politikai akarás dolga.

Az utópista társadalomtervezés fanatikus heve árad például abból, ahogy mindenható csodatévő szerként tálalja a Jobbik a csendőrséget. Minek köszönhetően szerintük: „a falvak közbiztonságán egy csapásra lényegesen javítani lehet – az egyébként Európa több országában létező – csendőrségnek a felállításával és a magyar tapasztalatokra épülő működtetésével.” Egy szakmai alapú bűnüldözési és rendvédelmi reformot természetesen e sorok írója is indokoltnak tart. De ugyan mi oldódna meg attól, ha a vidéki rendőrséget a baljós emlékeket keltő csendőrségre kereszteljük át? Nyilván semmi. De hát nem is ez a rövid távú célja vele a Jobbiknak. Hanem, hogy alaptalan rendpárti nosztalgiát keltsen a Horthy-korszak iránt. 

Nem először vagyok kénytelen leírni: ha valaki úgy véli, a nagyméltóságú kormányzó érája maga volt a rendvédelmi-bűnüldözési Eldorádó, nézzen be valamelyik közkönyvtárba. S lapozzon bele a 30-as évek napilapjainak bűnügyi rovataiba. Talál ott mindent nagy tételben, ami rendőri szemnek-szájnak ingere. Rablógyilkosság, sikkasztás, kormányzati és helyi panama (ajánlott olvasmány: Móricztól a Rokonok, illetve az Eskütt-per iratai), prosperáló drogpiac, ópium- és morfiumfüggők tömegével („Kínában lóg a mandarin/Gyilkolt ma is a kokain” – írta József Attila. „Miért a kokain? Megvannak az okaim” – idézhetjük Kosztolányit. Elterjedt volt a megélhetési bűnözés is, csak jórészt nem nyomorgó cigányok, hanem éhező lumpenparasztok részvételével. („Az áruházak üvegén/a kasszáig lát a szegény.”)

A szélsőjobb istenített csendőrjei egy anakronisztikus rendszer pretoriánus gárdája voltak. Janicsárelv alapján, a parasztságból toborozva. Hogy brutálisan vérbe fojtsák a szegényparaszti megmozdulásokat, munkássztrájkokat. Bevethetőek voltak a rendszer liberális, szocdem, parasztpárti, kommunista és nyilas ellenzékével szemben egyaránt.   Azután többségük készségesen szolgálta a Sztójay-és Szálasi-kormány által létrehozott nácibarát bábrezsimet. Ekkor már vagyon-és jogbiztonság gyakorlatilag nem létezett Magyarországon. Hiszen faji vagy politikai alapon (illetve a totális háború céljainak érdekében) bárkinek az értékeit (sőt, puszta életét is) el lehetett venni. A polgárok védelmére felesküdött csendőrök egy megszálló rendőrállam rablóhadjáratának tevékeny bűnsegédeiként végezték dicstelenségbe hanyatló pályaívüket.

Vegyük el a burzsujtól! – szólt a kommunista üdvtan sikerreceptje. Vegyük el a zsidótól! – hangzott a fajüldöző pogromlovagok jelszava. Vegyük el a multiktól! – harsogja a Jobbik-recept. Mit vegyünk el tőlük? Az adókedvezményt, a támogatásokat, a befektetési lehetőségek pozitív klímáját. Hogy ennek semmi racionalitása? Hogy ezáltal a válság tetőpontján újabb százezrek veszítenék el a munkájukat, köztük a multik alvállalkozóiként dolgozó hazai cégek is? Ugyan mióta zavarják a világ-és nemzetboldogító ideológusokat a tények? Akiknek mostani kedvenc pártja ráadásul úgy boldogítaná népünket, hogy tiltana, korlátozna, szűkítene minden olyan jogot, ami szúrja bigott tekintetét. Pl. bevezetnék az abortusztilalmat. (Melyet őket ismerve nyilván követne az esemény utáni tabletták feketelistára tétele is.) Holott a nők anyaságra kényszerítése ugyanúgy tévutas zsákutca, mint a szesztilalom. A különbség csak annyi, hogy az utóbbinál az illegális sör- és pálinkafőzésből gazdagodott meg a maffia, előbbinél pedig illegális abortuszklinikák üzemeltetéséből (és az abortusztabletták feketepiacából) tarolnának nagyot a gengszterek.

Zárásul most csak annyit: az hogy a Jobbiknak egyelőre nem kell attól félnie, hogy programját számon kérik, nemcsak a társadalomnak szerencse, de nekik is. Minden doktriner utópia végzete az, ha meg akarják valósítani. Ugyanis rögtön kiderül veleszületett életképtelensége. 

Papp László Tamás