„A mai napig nincs olyan politikai közösség Magyarországon, amelyik az egyre erősebben jelentkező jobboldali radikalizmussal szembe menne” – aggódik helyettünk is a Die Presse, akinek tudósítója, Wolfgang Böhm a jelek szerint igencsak félretájékozott a magyarországi helyzetről.

Cikke a közvetkező érdekes, az igazságnak nyomát sem viselő mondatokat tartalmazza: „Jóllehet dühödten az utcán tiltakoztak Gyurcsány Ferenc ellen, amikor az a 2006-os választás után a hazugságot a választóinak önkritikusan elismerte, amikor viszont egy teljesen antidemokratikus csoport fekete uniformisban a cigánytelepeken keresztül masírozik, a zsidók ellen tüzel és a demokráciát megkérdőjelezi, nincs tüntetésre mozgósítás.” Hogy is van ez, tessék mondani? Böhmöt, úgy látszik, félretájékoztatták. Gyurcsány, ő is tudhatná, zártkörű rendezvényen, saját elvtársainak vallotta be a „bűnöket”. Botrány éppen akkor lett, amikor négy hónappal az elhangzása után a titkos trágár beszéd kiszivárgott. Szó sem volt tehát a közvélemény tájékoztatásáról. Ezt állítani olyan, mintha azt mondanánk, Haider, az osztrák szélsőségesek egykori vezére  a közvéleményt röviddel megválasztása után tájékoztatta homoszexuális hajlamairól. Egyébként is, mire gondol a Die Presse cikkírója? Tüntetésre mozgósítás a gárda ellen pedig volt több is – kábé akkora sikerrel, mint a Haider-ellenes mozgósítások annak idején Ausztriában. Mi kéne még Böhm szerint? Egy jó kis zavargás? Demokratikus választás során egy radikális jobboldali párt indult, és harmadik legnagyobb tényezőként bejutott a parlamentbe. A szélsőségesek gyors előretöréséért felelősség terheli az elmúlt nyolc évben kormányzókat, elsősorban Gyurcsány Ferencet, akit a Presse cikkírója szemmel láthatóan remek politikusnak tart.

A szerző ezután megállapítja, hogy a magyarok jelenlegi identitászavarának, gazdasági váláságának gyökerei az Orbán-kormány politikájához nyúlnak vissza, az ugyanis főként nemzeti szimbólumokra, nem pedig pragmatizmusra épült. "A Fidesz elnöke olyan országban jut vezető szerephez, ahol sem a piacgazdaság, sem a demokrácia nem áll szilárd lábakon" – aggódik újfent, helyettünk is Wolfgang Böhm. Ezután nem tesz mást, mint merészen a Jobbik világképét kivetíti az egész magyarságra. Mint írja: a vasárnapi választás eredménye megerősítette az új magyar nacionalizmust, amelyik a válság okait a határokon túl keresi, illetve  bizonyos, elnyomott hazai csoportokon kéri számon (nyilván a romákra gondolt a szerző). A választás eredménye emellett – szerinte – azt a véleményt is alátámasztja, hogy az IMF a nemzetközi diktátum eszköze, az EU pedig teher, nem pedig esély. Az önbecsapás része, hogy a  sikert egyedül a romák akadályozzák, ők az okai a terjedő bűnözésnek és szegénységnek.

Miután „a” magyarokat így kiosztotta, a Die Pressében megjelent cikk végső konklúziója: Orbán csak akkor számíthat sikerre, ha a meghatározhatatlan nemzeti büszkeség helyett megalapozott öntudatra épít, és visszaadja az önálló kezdeményezésbe vetett hitet, ahelyett, hogy az államra kelljen számítani. Remek tanácsok – közben a ludak már mind kimúltak, emlékeztetünk a viccre, ám a dolog ennél jóval komolyabb. Nem az egyéni kezdeményezésen múlt eddig sem, hanem, többek között, a bürokratikus akadályokon, a korrupción, a mindent gúzsba kötő adózáson, hogy nem jutottunk egyről kettőre. Ezen pedig csak az állam, egy jó kormány tud változtatni. Ha sikerül beindítani a gazdaságot, megjön az öntudat. A nemzeti büszkeség pedig – ha nem kirekesztő – minden magyar elidegeníthetetlen joga. Köszönjük a tanácsokat, de ha már hazánkkal foglalkoznak, tessék alaposabban tájékozódni. Ez a mi tanácsunk.

-rR-