Lipovecz Iván levele Halasi Endre írására

A HVG 2010. november 6-iki számának Vélemény rovatában jelent meg Halasi Endre Mind megette című írása. Ezúttal Lipovecz Iván, a HVG volt főszerkesztőjének erre írt levelét olvashatják.

  • HVG HVG
Lipovecz Iván levele Halasi Endre írására

Akár a politikai elemzőhöz méltatlan tájékozatlanság, akár a közélet hivatásos megfigyelőitől amúgy sem idegen cinizmus vezette Halasi Endre tollát, állítása jókora lufi, amit – gyanítom – nem is egy, hanem több szájból fújnak. Azt tudniillik, hogy az Orbán-kormány valamiféle „többségi brit modell” felé igyekszik irányítani a hazai politikai struktúrát, szemben – ahogyan Halasi fogalmaz – „a konszenzuskereső német mintákkal”.

Az Egyesült Királyságnak – mint tudvalevő – nincs írott alkotmánya, ezért aztán alkotmánybírósága sincs. Van viszont kétkamarás parlamentje (ahol nem lehet akár fél óra alatt „átzavarni” egy-egy új jogszabályt), van a szó valódi értelmében szuverén, a politikai preferenciáit mélyen magában őrző államfője (akiből nem válhat a kormányfő háztartási alkalmazottja), van az egész világban irigységgel vegyes csodálattal szemlélt közszolgálati médiája (amely véletlenül sem kerülhet a napi politika befolyása alá, és amelyet sohasem pártkatonák vezetnek). És mindez olyan országban, ahol a mindenkori kormánynak nem jutna eszébe, hogy lenyúlja Őfelsége alattvalóinak pénzét, mint ahogyan az sem, hogy a húsz-harminc éve privatizált közvagyont újraállamosítsák.

Vagyis az, amit az Orbán-kormány napjainkban tesz, nem követi a brit mintát, hanem egyre inkább távolodik tőle. Mivelhogy a szigetországban sincsenek más alapértékek, mint a demokráciáéi.

LIPOVECZ IVÁN

(BUDAPEST)