Zentai Péter: Meddig, hány dollárig drágulhat még az olaj?

Fatih Birol: A következő hetekben elérhetik a 110 dollárt hordónként.

Faith Birol

AP

Ha pedig áttörik a 100 dolláros lélektani határt, akkor – legalábbis ez a tapasztalat – nincs megállás.

Z.P.: Valahol azért lennie kell. 2008-ban is – azt hiszem 140 dollárnál – hirtelen megfordult a trend és zuhanni kezdtek az árak.

F.B.: Hasonlít is, meg nem is a jelenlegi helyzet az akkorihoz. Két évvel ezelőtt összeomlott az amerikai és részben az európai pénzügyi rendszer, és emiatt, valamint persze az egekbe szökött energiaárak miatt, zuhanórepülést produkált a világgazdaság, mindenekelőtt a legfejlettebb országok nemzetgazdaságai szenvedtek. Most ott tartunk megint, hogy GDP-jüknek ugyanakkora hányadát kell energia-behozatalra költeniük a fejlett államoknak, mint éppen két évvel ezelőtt, viszont meggyógyult a pénzügyi rendszer. Ugyanaz a válság tehát nem fenyeget bennünket.

Z.P.: Akkor hát mi fenyeget?

F.B. : Az, hogy megkezdődik a visszarendeződés. Lassulni kezd, sőt, teljesen le is állhat a nehezen beindult gazdasági növekedés Európában és Amerikában. Friss prognózisunk szerint ez az esztendő a dollár erősödését hozza az euróval szemben, s mivel dollár alapon működik az árrendszer az energiahordozóknál, valószínűsíthetően az európaiak fogják a legjobban megszenvedni az energia-árrobbanást. Ennek beláthatatlanok a társadalmi-politikai következményei.

Z.P.: Beköszönthet olyan rendkívüli helyzet tán a közeljövőben, hogy az európai államok központilag fogják adagolni az üzemanyagot, mi polgárok pedig jegyre fogunk csak benzint és dieselt kapni?

F.B.: Ezt sajnos nem lehet kizárni, mert az eleve adósságproblémával küszködő államok költségvetései egy bizonyos határon túl képtelenek lesznek finanszírozni az energiaimportot, korlátozniuk kell a felhasználást. Az Európai Uniónak 2010-ben 70 milliárd dollárral kellett többet költenie energiaszámláinak kiegyenlítésére, mint egy évvel korábban. Amerika 72 milliárd, Japán 27 milliárddal költött többet erre a célra. 70 milliárd akkora összeg, mint amekkora Portugália és Görögország költségvetési hiánya együttesen. Azt akarom mindezzel érzékeltetni, hogy bizony nem tűnik abszurdnak, hogy a lakossági fogyasztást adminisztratív eszközökkel kell visszaszorítani.

Z.P.: Illetőleg áremelkedések révén, amit a piac magától is előidéz. Az infláció – gondolom én – a másik ránk leselkedő óriási veszély.

F.B.: Be kell látni, hogy egyszer és mindenkorra vége az olcsó energia korának, a földgáz és a kőolaj ára összefonódott, áruk immár teljesen együtt mozog. Az ipari termelés, a közlekedés, a fűtés elkerülhetetlenül drágul, az élelmiszerárak már robbannak világszerte, a szegényebb országok kilátástalan helyzetbe sodródott lakói körében egyre nő az elégedetlenség. A gazdasági növekedés fojtogató szükségessége miatt – ami politikai, társadalmi kérdés ugyebár – a vezető, fejlett országok jegybankjai kénytelenek az irányadó kamatot alacsonyan tartani. Ez viszont erősíti az inflációs veszélyt.  Az inflációs nyomás pillanatnyilag Kínát fenyegeti leginkább, de Európa és Amerika sem immun vele szemben.

Z.P.: Szép új világnak nézünk elébe. Szerintem ennek nem lehet  pozitív kimenetele.

F.B.: Meg kell állapodniuk az energiaimportőröknek és az exportőröknek – a lehető legrövidebb időn belül. Most éppen jól járnak egyes arab államok vagy az oroszok, de a végén – ha a gazdasági növekedés leállása nyomán bekövetkezik egy újabb globális válság – mindannyian együtt süllyedünk. Magyarországnak – amely nyilván egyik fő elszenvedője az energiahordozók világpiacán zajló folyamatoknak – érdemes lenne arra is összpontosítania az EU-elnökség ideje alatt, hogy megszervezze az átfogó megállapodást szolgáló tárgyalásokat az OPEC tagországaival és a szervezeten kívüli termelőkkel, például Oroszországgal. Azt mondjuk az IEA-nál, hogy a fejlett világnak fel kell gyorsítania felkészülését a szénhidrogének utáni korszakra, az alternatív források lehető legszélesebb körű üzembe helyezésével és hasznosításával, a nemzeti ellátórendszerek összeurópai összekapcsolásával. Rövid távon a kitermelés drasztikus felfuttatásával – számításaink szerint legalább harminc százalékkal – lehetne csökkenteni az eladási árakat. A globális szükséglet még sok-sok éven át simán fedezhető a rendelkezésre álló és az újabban feltárt, már beüzemelt földgáz- és olajmezők révén.