Zentai Péter: Tapasztalati alapon én azt mondom: boldogok a fiatalok, az egészségesek, a gazdagok. Mi van ehhez még hozzátennivaló?

Cary Cooper: Az, hogy az őn tapasztalatait nem támasztják alá kutatási eredmények. Ugyanis a fiatalok, különösen a huszonöt-harminc-negyven évesek általában nem boldogok, az ötven éven felüliek pedig általában boldogabbak.

Cary Cooper

wikipedia.com

A pénz kérészéletű boldogságfaktor, ráadásul, aki beleszületik a gazdagságba, az alapvetően még csak értékelni sem tudja a pénzt – boldogság szempontból. Azt viszont szinte mindenki, mindenütt alapvetőnek érzi boldogsága szempontjából, hogy rendben legyen saját és családja egészsége.

Z.P.: Mármost az öregebbek, joggal feltételezhetően,  kevésbé egészségesek, mint a fiatalabbak.  Akkor hát mivel magyarázható, hogy az idősebbek a boldogok? És egyáltalán hol boldogabbak ők,  a nyugdíjasok jelentős része egy sor országban tengődni kénytelen, annyira kis pénzből kell kijönnie!

C.C.: Amerikában, Afrikában, Ázsiában, a gazdag Skandináviában és a szegényebb Kelet-Európában, összesen 72 országban készített felmérések eredményei – bármennyire meglepő – azonos irányba mutatnak, tudniillik a legkiegyensúlyozottabb, legboldogabb emberek azok, akik 50 évesnél idősebbek.

Z.P.: Ha egyáltalán megérik e kort…

C.C.: Viszont, ha megérik, akkor jó esélyük van rá – és ezzel nagyjából tisztában is vannak, és már csak ezért is boldogabbak -, hogy hosszú ideig fognak élni. Ráadásul egészségben. Az emberek világszerte tovább és tovább élnek, százmilliók soha nem akarnak és nem is fognak nyugdíjba vonulni sem. Egyébként pedig arról van szó, hogy 50 éves korra véget ér az élet legstresszesebb időszaka, de azt közvetlenül megelőzően ránk köszönt még – különösen a férfiaknál - valami mély szomorúság, mélabú. Ha azon túljutunk, általában egy-két-három éven át tart ez az időszak, beindul megint a felívelés és ez nagyon sokáig, egyre tovább és tovább tart. Ilyen korra az ember lenyugszik, lemond a világot megváltani akaró álmairól, gyorsabban és ésszerűbben képes a családon belüli és más konfliktusokat megoldani. Ambíciói egyre inkább az „itt és most” mind tartalmasabb kiélvezésére összpontosulnak.

Ukrajnában – de ez nem korosztályhoz kapcsolódik – általában sokkal-sokkal boldogtalanabbak az emberek, mint Svédországban vagy Dániában.  Ám még Ukrajnában vagy Zimbabweban is igaz, hogy az idősebbek örülni tudnak a fiatalabbak számára észrevehetetlen, elhanyagolható apróságnak tetsző dolgoknak. Sokan egyre jellemzőbben és világszerte megfigyelhetően művelik, képzik magukat, sőt  Amerikában, Skandináviában, Németországban, Angliában – ahogy kiderül a mérésekből – akár kedvtelésből,  akár jövedelem kiegészítés céljából új dolgokba, esetleg vállalkozásokba, minden esetre olyan új munkákba  kezdenek, amelyek iránt valóban érdeklődnek.

Z.P.: Említette Ukrajnát, gondolom bármely más kelet-európai országra is igaz, hogy e térségben kevésbé boldogok az emberek, mint a gazdag, jóléti országokban.

C.C.: Kelet-Európában él a legtöbb depressziós, zárkózott, neurotikus ember. Ez a kollektív kisebbségi komplexusokkal, neveléssel, történelemmel, társadalmi zavarokkal függhet össze.  Minden esetre, a neurotikusok jellegzetesen mindig boldogtalanok, az extrovertáltak, a dolgokat kibeszélő emberek általában pedig boldogabbak. Például az azonos körülmények között élő, azonos osztályba tartozó, azonos korú britek, amerikaiak illetőleg japánok és kínaiak vagy oroszok összehasonlításából az derül ki, hogy az utóbbiak a boldogtalanabbak.  Az Egyesült Államokban s Nagy Britanniában a társadalmi közeg ugyanis előnyben részesíti a kibeszélést, a kifelé élést, a nagyszájúságot. Nem véletlen, hogy a nők általában boldogabbak a férfiaknál – igaz, átmeneti depresszióra, ugyanakkor nagyobb a hajlamuk.

Az amerikai kollégákkal hosszú évek óta végzett kutatásaink eredményeiből bizonyosan megállapítható, hogy a pénzszerzés, meggazdagodás, a gazdagság – ha egyáltalán hat a boldogságra – akkor azt csak nagyon rövid időn át teszi.  Hiszen Kambodzsában vagy egy csomó afrikai országban, elmaradott közép-amerikai országokban nagyjából ugyan annyira boldogok az emberek, mint a gazdag Skandináviában és Svájcban, viszont boldogtalanság az úr a legtöbb dúsgazdag arab olajsejkségben.  

Z.P.: Ne haragudjon, én csak mosolyogni tudok, azon, hogy ön és csapata szeretné előbb Nagy Britanniában, majd más európai országokban is összeállíttatni  a boldogság-indexet. Ezen kellene lemérni egy-egy kormány működésének sikerét. Micsoda visszaélési lehetőség ez a politikusok számára!

C.C.: Pedig Nagy Britanniában már be is indult a projekt: folyamatosan fogjuk mérni a mindenkori kormány számára, hogy mennyire elégedettek a különböző kor-és társadalmi osztályokhoz, etnikumokhoz tartozók az egészségügyi ellátással, az oktatással, a munkakörülményekkel, és  minden egyéb más  tényezővel, ami befolyásolja az emberek komfortérzetét, más szóval: boldogságát.  Cameron miniszterelnök komolyan hisz benne, de  Sarkozy francia köztársasági elnökkel is beszéltem, ő is elismerte, hogy a választópolgárok inkább közérzetük szerint, semmint száraz gazdasági makro adatok alapján tudják megítélni, jó-e vagy rossz-e a politika. Cameron szerint a   politikának ez is a feladata, vagyis hogy elősegítse a társadalom tagjainak  boldogítását, azaz boldogulását. Ennek megfelelően a megélt boldogságszint alakulását fogjuk mérni, eszköztárunk  vegyíti  a  pszichológia és egy sor más tudomány módszereit.

Z.P.: De professzor úr, Ön komolyan gondolja, hogy egy kormány nem fogja ezeket a boldogság-mérési adatokat a maga számára úgy manipulálni, ahogy csak tetszik neki? Ha én kormány lennék, minden választás előtt – a boldogságindexekre hivatkozva – jó hangosan kijelenteném, hogy „lám, ti, országom polgárai, már megint mennyivel boldogabbak vagytok, mint négy-öt-hat évvel ezelőtt voltatok. Ezután pláne rám kell szavaznotok, és garantálom, hogy ezután valósággal fürdeni fogtok a boldogságban”.

C.C.: Kétségtelenül, a manipuláció nem kizárt.  Csakhogy ez kérem az Egyesült Királyság, amelynek intézményeiben hisznek az emberek, nem feltételezik a visszaélést. Ha itt egy kormányfő politikai haszonszerzésére akarná felhasználni, netán meghamisítani a boldogság-indexet, akkor azzal saját boldogulását ásná alá – jó hosszú távra.