Révész Béla
Révész Béla

Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe. Fenyvesy Csaba, a háromszoros olimpiai bajnok csapattárs ekkoriban, Schmitt révén, ismerkedett meg Csima Ferenccel, a Fórum Szálló Szervező Iroda műszaki igazgatójával. Csima ellen „Angyal” fedőnéven akkor már egy éve nyomozás folyt. Az 1982-es perben „vesztegetés és devizabűncselekmény elkövetése” miatt Csimát 5 és fél éves szabadságvesztésre ítélték, Fenyvesy felfüggesztettet kapott, Schmitt kihallgatásának nincs nyoma.

Az SZT-tiszti adatbázist és Schmitt Pál ezzel kapcsolatba hozható adatait értelmezve Ungváry Krisztián Schmitt hivatalos önéletrajzából indult ki. Mint írja, az 1976 és 1981 között az Astoria szállóban igazgatóhelyettesként dolgozott Schmitt Pálról életszerűtlen feltételezni, hogy „fogalma sem volt arról, mit művelnek az állambiztonság emberei munkahelyén”. A Wikipedia is arról tud (több hivatalos forrásra hivatkozva), hogy Schmitt Pált „1976-ban kinevezték az Astoria Szálló igazgatóhelyettesévé. A turisztikai szakmából 1981-ben került ki, amikor a Népstadion és Intézményei (NSI) főigazgatójává nevezték ki. Ezt a tisztségét 1983-ig töltötte be.”  
Schmitt Pál, az Astoria egykori igazgatóhelyettese
©

Érdeklődésre tarthat számot az az iratanyag, amely az osztrák hitelkonstrukcióval épülő budapesti és vidéki szállodák kivitelezésével kapcsolatos, nagyarányú korrupciós bűncselekmények felderítésére indított bizalmas nyomozás dokumentumait tartalmazza az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárában (O-18396/1-3). Ebből kiderül, hogy a Fórum Szálló Szervező Iroda, amely az épülő szálloda ügyeit bonyolította, átmenetileg a Hotel Duna Interkontinentál üzletsorán, a fodrászat és a Pan Am kirendeltség között működött. Egy 1980. július 9-i jelentés szerint „többször előfordult, hogy dr. Niklai Ákos igazgató, Csima Ferenc műszaki igazgató, Schmitt Pál igazgatóhelyettes a késő esti órákban egyedül vagy barátaik társaságában felkeresik az irodát”.

©

A Fórum Szálló Szervező Iroda titkárnője – tanúvallomása szerint – Fenyvesy Csabát onnan ismerte, hogy az irodában gyakran meglátogatta Schmitt Pált. Fenyvesy „1981 februárjától, Schmidt Pál (sic!) elkerülése után  Csimát több alkalommal is felkereste”. Egy 1981. március 4-i állambiztonsági jelentés szerint (a jelentést szignáló D-107-es ügynök kiléte máig ismeretlen),  Csima Ferencnek „igen érdekes kapcsolata Dr. Fenyvesy Csaba, aki köztudott, hogy sportpályafutása alatt együtt küzdött Schmitt Pállal, aki jelenleg a Fórum Szálló Szervező Iroda igazgatóhelyettese”. A szervek Fenyvesy Csaba büntetőeljárás keretében történő felelősségre vonását 1981. június 8-án kezdeményezték, mint a hivatalos iratokból kiderül, megjegyezve, hogy „ebben a kérdésben eddig felsőbb szinten állásfoglalás nem történt. Javasoljuk, hogy a nyomozást a III/1. folytassa le”. Csima 1980 végén és 1981 elején Adler Tibor bécsi közvetítőnek összesen mintegy 150 ezer shillinget adott át, amelyet Fenyvesi forintban fizette ki neki Budapesten.

Az 1981. október 15-én keltezett jelentés szerint „Fenyvesi a valutáért nyakkendőselymet vásárolt az NSZK-ban, amit édesanyja üzletében (Rákóczi . 27/b) késztermékként értékesített, illetve más üzleti vállalkozásba fektetett be…Fenyvesi Csabát 1981. szeptember 7-én gyanúsítottként hallgatta ki a III/1. osztály. Szóban elismerte, de a jegyzőkönyv aláírását megtagadta. Kihallgatását követően kapcsolatot keresett a III/III-5. osztályon, melynek korábban hálózata volt. [Ezt a tényt a Schmitt Pál 1964-es elítélésével kapcsolatos dokumentumközlés is megerősíti.] Volt kapcsolattartójától azt kérte, hogy érdemeire tekintettel vonják ki a fenti ügyből. Miután elutasító választ kapott, illetéktelen személyekkel közölte az operatív tiszttel folytatott megbeszélését, amelynek során becsmérelte a BM beosztottait. Ismerősei körében mártírnak tünteti fel magát, mint aki ellen jogtalan eljárás folyik. Ugyanakkor cinikusan elmondja, hogy ’bombákat helyez el’ befolyásos személyeknél, akik majd az eljáró szerveket visszavonulásra kényszerítik. Elképzelésének magvalósítására újságírók, riporterek, élsportolók körében keres patronálókat, akik személyét népszerűsítő riportok közlésével pozitív közhangulatot teremtenek irányába. Ennek alapján Kő András újságíró 1981. október 30-án cikket jelentetett meg a Népsportban Fenyvesi Csabáról. Dr. Hegedűs Csaba olimpikon és más személyek segítségével lépéseket tett hasonló cikkek megjelentetésére a Magyar Ifjúságnál András Emil, és Kocsis Levente Mihály újságírók felé…Meghallgatást kért továbbá az OTSH elnökétől is annak érdekében, hogy saját érdemeire hivatkozva közbenjárását kérje. Az információkat továbbítottuk a BM III/III-5. o. részére.  A BM III/1. osztállyal egyetértésben nem tartjuk célszerűnek Fenyvesi személyét népszerűsítő újságcikkek megjelentetést, illetve riportok közlését” – áll a jelentésben.

A bírósági tárgyalás 1982. május 25-én kezdődött a Fővárosi Bíróságon. Csima Ferencet, mivel „a budapesti szállodák beruházási munkálatai során az osztrák Neokommerz cégtől schillingben kapott jutalékait illegálisan forintosította”,  vesztegetés és deviza bűncselekmény elkövetése miatt halmazati büntetésül 5 év hat havi börtönre, Adler Tibort egy évi szabadságvesztésre, Fenyvesi Csabát 1év 2 havi felfüggesztett börtönre ítélték.

Az ügy egyéb részletei és a Legfelsőbb Bíróság másodfokú ítélete pillanatnyilag még nem ismerhetők meg, mivel „Csima Ferenc és tsai.” vizsgálati dossziéinak öt kötete (V-164140/1-5) minősítését az NBH 2012-ig fenntartotta.

Egyelőre nincs nyoma annak sem, hogy Schmitt Pált a három évig tartó eljárás során kihallgatták volna. Pedig a négy helységből álló iroda ötfőnyi személyzete – benne három vezetővel – az együtt töltött egy év alatt sok mindent megtudhatott egymásról (ahogyan a többiek kihallgatási jegyzőkönyveiből ez ki is derül). Ráadásul a tárgyalási jelentések tanúsága szerint Schmitt Pál és Csima Ferenc 1980 során rendszeresen közösen vettek részt a külföldi beruházókkal folytatott tárgyalásokon. (A nyugati, elsősorban német és osztrák lapok már 1980 elejétől tényként tálalták a magyar beruházásokat körüllengő korrupció híreit.)

Ha tehát Schmitt Pálról életszerűtlen feltételezni, hogy – amint Ungváry Krisztián írja – fogalma sem volt arról, mit művelnek az állambiztonság emberei az Astoria szállodában, ugyanígy nem valószínű a Fórum-ügyben való teljes tájékozatlansága sem. Miközben – teszi hozzá Ungváry – felfüggesztett börtönbüntetéssel végződő korábbi bűnügyére a Köztársasági Hivatal mind a mai napig nem adott választ. De ezek az adatok már valóban nem férnek bele a hivatalos életrajzokba.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Jó hír a csípő- vagy térdprotézissel rendelkezőknek: tovább tart, mint gondolták

Jó hír a csípő- vagy térdprotézissel rendelkezőknek: tovább tart, mint gondolták

Kövér a hvg.hu-nak: Nem most kezdődött, hogy az ellenzéknek elmentek otthonról

Kövér a hvg.hu-nak: Nem most kezdődött, hogy az ellenzéknek elmentek otthonról

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Elítélték a férfit, aki megerőszakolta az élettársa 13 éves lányát

Elítélték a férfit, aki megerőszakolta az élettársa 13 éves lányát

Nyomkövető kutyákkal az utolsó pillanatban találtak meg egy eltűnt 87 éves férfit a rendőrök

Nyomkövető kutyákkal az utolsó pillanatban találtak meg egy eltűnt 87 éves férfit a rendőrök

Sajátos razziát kezdett a rendőrség, ezért a jelenetért 4 hónapra ugrott a jogosítvány

Sajátos razziát kezdett a rendőrség, ezért a jelenetért 4 hónapra ugrott a jogosítvány