A zsinóros mentében szónokló Dr.Lenhardt azt találta mondani: "Kiesett ugyanis az NB I-ből az MTK csapata. S meg kell mondjam, hogy ez klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence."

Akkor és ott a magyar parlament egyetlen képviselőjében sem volt annyi gerinc, tartás, kurázsi, hogy felálljon és visszautasítsa ezeket a szavakat, s kikérje magának mindazt, ami elhangzott. Ellenkezőleg. Dr. Lenhardtot képviselőtársai megtapsolták. Az éppen elnöklő Latorcai János (KDNP) pedig ahelyett, hogy rendre utasította volna a felszólalót, megköszönte neki a magvas gondolatokat. S ez akárhogy is nézzük szégyen, gyalázat! Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Dr. Lenhardt nem először szólal meg ilyen minősíthetetlen hangon a Tisztelt Házban. Idén februárban például jó magyarsággal arról értekezett: "És emlegetnek itt 6 milliós számot, amikor ugye Jeruzsálemben, a holokauszt áldozatainak Jad Vasem intézetében tartanak összesen 4 millió 300 ezer embert nyilván, akit egyáltalán bármilyen atrocitás ért a második világháborúban, elhurcolták munkaszolgálatra, stb. Ebben azok is benne vannak, akik visszatértek. Mégis dogmává nemesült ez a 6 millió. És gyakorlatilag kényszerítenek rá minket is, és mindenkit, akik a nyugati világban élünk, hogy naponta emlékezzünk, és fájjon nekünk ez a dolog. Ez kényszerből nem fog menni, üzenem nekik".

fsp.nolblog.hu

Az efféle kinyilatkoztatás, üzengetés – mint ahogy a fenti kirekesztő mondat is – napjainkban Európa nagyon sok országában nem számíthatna sem toleranciára, sem büntetlenségre. Azt, aki ezt a hangot használja, a politikai-szellemi elit azonnal kiveti magából. Nálunk Dr. Lenhardt zavartalanul terjesztheti a nézeteit, s a parlamentben ücsörgők újra és újra tudomásul veszik az elhangzottakat.

Ezt a megnyilvánulást is nagy-nagy hallgatás vette körül. Sajnos, a közmédiában, a közösségi oldalakon is. A csöndet június 16-án az MTK Család Hagyományőrző Egyesület és az MTK Baráti Kör törte meg, amikor e szervezetek nyílt levelet írtak Schmitt Pál köztársasági elnöknek, Kövér László házelnöknek és Csányi Sándor MLSZ-elnöknek címezve, s többek között arra a kérdésre vártak választ, bírja-e Dr. Lenhardt az Országgyűlés "hallgatólagos egyetértését akkor, amikor éppen egy patinás egyesületet, és annak rajongóit definiálja nemzeten kívülinek".

Kövér házelnök, akinek érzékeny orrát a pöriszag is nagyon zavarja, s aki képes nemcsak rendreutasítani, de fenyegetni is parlamenti tagokat, frakcióvezetőket, ha neki nem tetsző módon nyilvánulnak meg, ebben az ügyben eddig nem látta okát, hogy megszólaljon.

Néma a köztársasági elnök is, aki pedig hajdanán az MTK-ban forgatta a pengét, s ennek a klubnak köszönheti karrierjét, hírnevét.

S néma az egyébként ehhez képest szirszar ügyekben mindig hetykelegény Deutschtomi is, aki pedig valamilyen oknál fogva mégis csak az MTK regnáló elnöke.

A megszólítottak közül egyedül Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke reagált június 28-án nyílt levélben: "Az Önök által kifogásolt képviselői megnyilvánulás meggyőződésem szerint minden jóérzésű, sportszerető emberből ellenérzést váltott ki… Biztosítom Önöket arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség úgy tekint az MTK-ra, annak hagyományaira, tevékenységére, mint a magyar labdarúgás kiemelkedően fontos szereplőjére és meghatározó értékére."

A többi néma csend. A politikai-szellemi elit képviselői is hallgatnak. Pedig Dr. Lenhardt megint azt a felháborító, undorító, elítélendő hangot használta, amit anno a nyilasok, s amit ma magukra valamit is adó országokban sem a parlamentben, sem a közbeszédben nem tűrnek. Azt persze nem gondolom, hogy Magyarország ne tartozna ebbe az európai többségbe, s hogy a parlamenti képviselőink, a közjogi méltóságaink, a parlamenti párjaink vezetői, vagy az ülésnapon jelenlévő újságírók nem fogták fel e szavak értelmét, rémségét. Csak éppen megint nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Nem érezték fontosnak vagy nem volt bátorságuk talpra ugrani, s azt mondani, hogy álljon meg a menet, ezt azért mégse! De az is lehet, hogy a trash politika eluralkodásának egyik eredményeként Magyarországon már ennyire nem számít a szavak jelentése, a mondatok üzenete, ennyire nincs felelős politikai tényezőknek méltósága, becsülete.