Csaták és csatavesztések a hajléktalanháborúban

A változások a főpolgármester által tavaly meghirdetett aluljáró „megtisztítással” kezdődtek (említsük meg, hogy elődje ennek az akciónak csaknem tíz évvel ezelőtt már megágyazott, akkor elsősorban a metróra koncentrálva) majd folytatódtak a fővárosi ellátás átalakításával, a korábbi szerződések felmondásával, majd a források részbeni visszaadásával (de a korábbinál centralizáltabb felhasználásával). Jött a közterület-használat szabályozása, a büntetés kilátásba helyezése, a kukázás tiltása, egy kerületi népszavazás arról, hogy a lakosok mit is akarnak (kevesen bár, de rendet), majd közterületi tisztogatás, szabálysértés, végső soron az elzárással történő fenyegetés. Aztán voltak olyan apróságok, mint több erdő teljes kitakarítása (néha szociális munkási segítséggel), a közalapítványi források visszatartása, az utcai szolgálatok finanszírozásának átalakítása úgy, hogy a mai napig nem lehet tudni, januártól mely utcai szolgálatok működhetnek tovább, és milyen forrásból – de a sor nem teljes.

A politikusok közül tavaly a főpolgármester, idén a józsefvárosi polgármester állt bele a témába, utóbbi jókora ismertséget is szerzett, a Fidesz-frakció hajléktalanügyi referense lett, és a Város mindenkié csapattal is mindennapos kapcsolatot alakított ki.

Az utóbbi napok sem teltek eseménytelenül. Egy országgyűlési javaslat például januártól harmadolná a nappali melegedők finanszírozását (kevesebb ember vehetné igénybe a szolgáltatást), bár állítólag ezt a bombát a költségvetési törvény parlamenti vitájában hatástalanítani fogják. Az önkormányzati törvényhez is benyújtottak két módosítót: az elsőben Kocsis Máté józsefvárosi polgármester és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke azt javasolja, hogy a hajléktalanok ellátása 2013-tól ne a Fővárosi Önkormányzat feladata legyen, hanem valamennyi településre – Budapesten pedig kerületre – vonatkozó kötelezettség. Az elképzelés szerint az önkormányzatok feladata a területükön „hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása”. Az anyagot lehozta az MTI, ennek ellenére érdemi szakmai kritikát vagy megerősítést nem váltott ki.

Reagáltak rá viszont képviselő- és polgármestertársak. Újabb módosító indítvány született ezúttal Láng Zsolt és Kovács Péter kerületi polgármesterek, valamint szintén Kósa Lajos részéről. Ez az elsőtől annyiban tér el, hogy a feladatot a Fővárosi Önkormányzathoz javasolja rendelni. (Érdekes, hogy Kósa a dátumok szerint ugyanaznap írta alá a két módosítót) Ettől függetlenül a Fővárosi Önkormányzat a héten döntött új szolgáltatások biztosításáról, nagy intézmények fejlesztéséről, valamint saját cége (BMSZKI) rendkívüli támogatásáról.

Néhány hete nem gondoltam volna, hogy egy konkrét javaslatot illetően ugyanarra jutok, mint a józsefvárosi polgármester, és abban, hogy ezt most ilyen egyértelműen kijelentsem, sokat segített az, hogy ennyire gyorsan és érdemi vita nélkül terelik vissza a kérdést a korábbi mederbe, avagy nagyjából abba, mert a szociális jogszabályok módosítása még hátravan.  Pedig még az egymást kicsit sem kedvelő Kocsis és a „Város mindenkié” is egyetértett abban, hogy a jelenlegi fővárosi ellátás nem megfelelő. Némiképp leegyszerűsítve: azt gondolom, hogy nem tud integrálni, sok nagy intézmény működik, a szolgáltatások segítik a létfenntartást, de arra már nincs elegendő kapacitás, hogy a rehabilitációra, személyes segítségnyújtásra megfelelő figyelem jusson.

Ennek megvannak a rendszerműködtetési, finanszírozási okai, és ez nem a területen dolgozók minősítése, sokkal inkább a lehetőségeik tudomásulvétele.  A hajléktalanellátás sosem volt fontos terepe a politikának, inkább a „nem-ellátásra” koncentráltak: konkrét megrendeléseket adtak, ami többnyire – és egyre inkább - a tisztogatás/takarítás logika érvényesítését jelentette.  A szakma próbált ennek eleget tenni, miközben a megelőzés, rehabilitáció – energia valamint az önkormányzatok, és más szereplők számára meghatározott kötelezettségek híján – mindig háttérbe szorult. Nem volt alany és nem volt kényszer. A hajléktalanellátási rendszer a benne bolyongókkal sem nagyon tud mit kezdeni, az egész kérdéskör valamennyi búját-baját nem érdemes rákenni. Ha meg azt gondolja bárki, hogy nem szabályos a működés, akkor tegyen valamit, hogy kiderüljön, mi is a valóság, mert jelen formájában a „mindenki lop” gondolat csupán csúnya fenyegetőzés.

Az a logika, amit az első módosító követ – amellett, hogy többek között a kerületi önkormányzatok számára is következményekkel járóvá teszi a helyi lakás- és szociálpolitikát – az ellátást is oda helyezi, ahonnan „származik” a fedél nélkül élő. Ez felvet számtalan, az elmúlt húsz év során nem tisztázott kérdést, melyek rendezése szerintem megúszhatatlan. Ilyen például, hogy ki tekinthető hajléktalannak, mi számít illetékességnek, mit jelent az életmentő beavatkozás, kinek milyen ellátás és hol biztosítható a hajléktalanokat segítő intézményrendszerben. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a foglalkoztatás, lakhatás terén az önkormányzatnak milyen lehetőségei, kötelezettségei vannak/lennének.

Mindezen kérdések megválaszolása lehetne az alapja annak, hogy a jelenlegi rendszer akár másképp is működhessen. Önmagában ez nem elegendő a változáshoz, de nélkülözhetetlen hozzá. Emellett a nyilvántartást, a szolgáltatásokat, a finanszírozást is újra kell gondolni, akár jelenleg nem létező intézményeket (támogatott munkásszálló, szociális esetkezelést végző központok) kialakítani. A most 18 éves szociális törvény elavult, a mai működés köszönőviszonyban sincs azzal, ami a megalkotásakor cél volt. A hajléktalan emberek ellátásának újragondolása szerintem nem csak politikai, gazdasági-finanszírozási, hanem sokak számára szakmai igény is.

Persze az előzmények ismeretében nem könnyű Kocsis javaslatát komolyan venni, mellé állni, és valóban nem a szabálysértési minősítés felől, hanem a segítségnyújtástól indulva kellett volna kezdeni.  Abból azonban, hogy ilyen gyorsan, keveset kommunikálva, tulajdonképpen a párbeszéd teljes hiányával alakul a jogi szabályozás az következhet, hogy a rendszer az eddigi logika szerint fejlődhet. A mantra pedig ugyanaz marad: több forrás kell, több férőhely lesz, tisztává válik a közterület. Ezzel még évekig eljátszhatunk, kiegészítve a teret nyerő rendészeti megoldásokkal, ízlés szerint annak ellenzésével. Eközben az új szállókon rendőröknek is lesz hely biztosítva.

Húsz éve a főváros elkezdett valamit, ami nagymértékben befolyásolta a rendszer kialakulását, hosszú ideje ott tartunk, hogy ugyan vitatható, jó-e ez így – és csak így – de nincs erő, lehetőség arra, hogy újra lehessen gondolni. Még arra sem nagyon, hogy kis változások történjenek, például legyenek nyilvánosak a kihasználtsági adatok, vagy valóban változzon a melegedők szakmai tartalma és finanszírozása, csak ne a költségvetési törvényben, és ne csupán a spórolás érdekében. 

Az önkormányzatok eddig a helyi közösség jóváhagyásával mondtak le rászorulóikról, rosszabb esetben el is üldözték őket. A parlamenti képviselőként is dolgozó polgármesteri csapat pedig régóta igen jó – és pártok feletti - érdekérvényesítő társaság. A mostani történet csak azt jelzi, hogy van, ami egy fülkeforradalmas kétharmad esetén sem megy könnyen. Nemcsak a döntés, de a vita sem.