Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Leközölte egy rádiós szerkesztő által írt felmondási levelét a Cink.hu, amelyben a távozó munkatárs azt írja, hogy olyan politikai befolyásoltság alatt áll a rádió hírszerkesztősége, amilyen még a szocialisták idejében sem volt.
"Ezt még a szocik sem engedték meg maguknak! Az én értelmezésemben ez cenzúra, tartalmak gleichschaltolása, a szerkesztői hatáskörök súlyos megkérdőjelezése" – írja felmondólevelében Antal Ferenc János MTVA-munkatárs, rádiós szerkesztő arról a mozzanatról, amikor a közrádiós hírszerkesztőségben elkezdték utasítgatni arra, hogy nagyobb teret adjon a propagandisztikus anyagoknak.
A korábban a Szabad Európa Rádiónál is dolgozó Antal június végén kelt levelében azt írja, hogy a hírszerkesztőségben megjelenő cenzúra a manipulatív, propagandisztikus tartalmak térnyerésével járt együtt, így például újra megjelentek a „repertoárban” a termelési hírek, amelyekre igazából csak a kádári érában volt megkülönböztetett kereslet.
A Cink.hu által meg nem nevezett feletteshez írt levél szerzője azt írja: azért hagyja el a közrádiót, mert nem akarja ehhez a nevét adni, azzal ugyanis szemétbe dobna mindent, amiért harminc éven át dolgozott.
A tegező hangnemben írt levélben Antal azt veti felettese szemére, hogy "nektek – ahogy az előző garnitúráknak is – csak katonák és szolgák kellenek, akik teljesítik a legképtelenebb, szakmailag vagy morálisan vállalhatatlan elvárásokat is. Hozzáteszi, hogy szerinte a műsorstruktúra gerincének számító hírszolgáltatásban olyan emberek is meghatározó tényezővé léphetnek elő, akik a hírszakma alapvetéseivel sincsenek tisztában.
A levél szerzője, miután a Cinktől értesült arról, hogy levele máshoz is kikerült, azzal a feltétellel engedte közölni az a Cinknek, hogy a blog minden adatot és nevet kitöröl belőle, amely alapján bárki érintettet (Antalon kívül) azonosíthatnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.