Az európai baloldali szolidaritás csodálatos napjait éljük, amely egy új, szebb jövő ígéretét hordozza magában. Valamennyi európai és magyar dolgozó vágya és álma válik valóra, amikor a történelem igazságot szolgáltat az elnyomott munkások millióinak.

Kérem, fogadják felállva az örömhírt: a görög nyugdíjasoknak minden bizonnyal újra jár majd a tizenharmadik havi nyugdíj! Ugyan tizenharmadik havi nyugdíj a németeknél sincsen, de hát a németek elnyomják Európát és a szorgos görög népet, így ők nem is érdemlik meg a tizenharmadik havi nyugdíjat. Azt csak a görög nyugdíjasok érdemlik meg, és Európa népeinek szemében örömkönnyek gyűlnek, amikor e csodás hírt hallják. Külön örülnek a magyar, a szlovák vagy a román nyugdíjasok, akik a görög átlagnyugdíjak (700-800 euró) harmadát kapják csak, de tudják, hogy a görög nyugdíjasok harca a munkásmozgalom és az európai felvilágosodás történetének szép eleme.

A tizenharmadik havi nyugdíj az a közös eszmei tartalom, amelyben a magyar, a román és a szlovák nyugdíjasok, de még a német nyugdíjasok is a görög nyugdíjasok útján részesülnek. Amikor a görög nyugdíjas megkapja és felveszi a tizenharmadik havi nyugdíját, nem csak önmagáért, de egész Európáért cselekszik.

A kelet-európai és a német munkásosztály mindenképpen bízik abban, hogy a néhol akár 1000, sőt, 800 euróból nyomorgó görög munkások életkörülményei javulnak, és nem kell mindennap akár reggel kilencre bemenniük dolgozni. Az európai szolidaritás és a munkásmozgalom fényességes történelme mindenképpen megkívánja Európa népeitől, hogy most ne önzőek legyenek, ne csak önmagukra gondoljanak – hanem gondoljanak a görögökre is. Ha lehet, csak a görögökre.

A görög parlamenti választások eredményeképpen az a megdöbbentő esemény következett be, hogy két nacionalista párt alakított kormányt Athénben. Erre aztán senki sem számított! Megdöbbentő, hogy a nacionalista Sziriza párt a nacionalista Független Görögök párttal (ALEN) fogott össze. Különösen megdöbbentő ez abban a Görögországban, ahol mindegyik párt – a kommunistáktól a neonácikig – nacionalista. A közös görög politikai narratíva ugyanis valahogy úgy néz ki, hogy mi, szegény görögök körbe vagyunk véve hülye albánokkal, nem is létező macedónokkal, buta bolgárokkal és gonosz törökökkel, és bár mi, görögök f*ngtuk az európai kultúrát, a németek nyomorgatnak minket. Ezen narratíva eredménye, hogy Görögország ma az Európai Unió egyik legintoleránsabb, legnacionalistább, legagresszívebb tagállama. Az albán és a macedón kisebbséget a baloldal sem hajlandó elismerni, a szomszédos Macedón Köztársaságról nevetséges okokból tudomást sem vesznek, Európa egyik legnagyobb hadseregét tartják fenn, és a felnövekvő generációknak még mindig azt tanítják, hogy ők az ógörögök közvetlen leszármazottai, legyenek erre nagyon büszkék, és még csak el sem nevetik magukat közben.

Ehhez a mindig is jelenvaló görög soviniszta politikai diskurzushoz a Sziriza annyiban járul majd hozzá, hogy immáron e diskurzus gazdaságpolitikai jelentést is nyer. Európa, ti nácikok és barbárok, tartsátok el a görög népet! Gyakorlatilag ez a Sziriza üzenete Európa többi, barbár része felé. Ha a barbár németeknek vagy magyaroknak nem is jár tizenharmadik havi nyugdíj, a görög nyugdíjasoknak már csak Szókratész és Platón okán is kijár a pénz.

A Szirizától ezért ne a gazdasági programjukat kérdezzük meg, hanem mást is. Baloldaliságukat nem azzal bizonyíthatják, ha neki mennek a németeknek, hanem leszámolnak a görög nacionalizmussal. Mikor fogják tehát hivatalosan elismerni az albán és a macedón kisebbséget? Mikor fogják az ortodox egyház melletti többi egyházat egyenjogúként elismerni? Mikor fogják a Macedón Köztársaságot elismerni, annak EU- és NATO-tagságát nem blokkolni? Mikor fogják leépíteni a túlságosan nagy hadseregüket? Mikor tűnnek el a nacionalista szemléletű tanárok és tankönyvek az egyetemekről, az iskolákból? Mikor valósul meg az állam és az egyház szétválasztása? Mikor kér bocsánatot Görögország a területéről kitelepített törökökért?

Azok az esetlegesen pozitív jelek, amelyek Alexisz Ciprasz kapcsán valóban észrevehetőek – például első görög kormányfőként nem kérte, hogy körbefüstöljék a pópák – elhalványulnak a jobboldali koalíciós partnere és a baloldali mozgalmának egy jelentős része által továbbra is vallott ortodox, nacionalista nézetek mellett. A görög baloldal főáramlata ugyanis – hasonlóan a jobboldalhoz – az egységes, homogén, ortodox görög nemzet eszméjében hisz, legfeljebb egyesek barna, mások vörös szósszal öntik mindezt le. Mellettük egy Bayer Zsolt kozmopolitának, egy Semjén Zsolt meg antiklerikálisnak tűnhet.

Az európai baloldal, köztük a lassan formálódó kicsi magyar baloldali szubkultúra is, kitörő örömmel fogadta a Sziriza vasárnapi győzelmét. Komolyan kérdezem ezért tőlük: Minek kéne egy magyar, egy pozsonyi, egy bukaresti munkásnak, nyugdíjasnak örülnie? Annak, hogy az európai szolidaritás nyálkás jelszavával leöntve a görög kormány esetleg tényleg majd kizsarol kedvezményeket annak a görög társadalomnak, amely gazdasági teljesítőképességéhez és a szomszédos országokhoz képest még mindig nagyon is jól él?

Amikor Magyarország 2010-ban csak annyit akart elérni az Európai Uniótól, hogy a hiány lehessen az előírt három százaléknál magasabb, Brüsszel azonnal nemet mondott, és nem hallottam volna, hogy az európai baloldal utcákra vonult volna. A francia Jean-Luc Mélenchon vagy a spanyol Podemos párt most hangosan szolidarizál a görögökkel, akik (és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni) saját hibáik miatt kerültek bajba, és még ma is sokkal, de sokkal jobban élnek, mint amit gazdasági teljesítményük indokolna. Nem beszélve arról, hogy egy szófiai, egy tiranai vagy egy szkopjei nyugdíjas bármikor szívesen elcserélné a saját életét a görög jajdenyomorgó nyugdíjaséval. De még egy budapesti is.

Hogy a dél-európai baloldal miért ujjong, meg lehet érteni. Abban bíznak, hogy ha Ciprasznak sikerül Moszkvával zsarolnia Berlint és Brüsszelt, akkor valamit elengednek a görög adósságból, esetleg még pénz is jön a görögökhöz. Ha a görög modell beválik, akkor elvileg az olaszok és a spanyolok is használhatják.

Ez a harc azonban nem az európai szolidaritásról szól, s pláne nem a kelet-európaiak ügye. Ciprasz győzelme éppen azt fogja eredményezni, hogy az eddig is – a híresztelésekkel szemben – többségében görögpárti német közvélemény még inkább a szegény, szegény dél-európaiakra fog koncentrálni – és a tényleg szegény Kelet-Európát megint figyelmen kívül fogja hagyni. Ciprasz sem a magyar vagy a román baloldalnak üzent győzelmekor – talán azt sem tudja, hol vannak eme országok, de az biztos, hogy gazdag úrifiúként undorodik tőlük –, hanem a spanyol, a portugál, a francia és az olasz elvtársaknak.

Nem zajlik más, mint hogy először a németek verték le a tévedéseiket a görögökön, most pedig a görögök fogják az egészet Európára ráönteni. Szép fejezete lesz ez az európai szolidaritás történetének.

(E sorok szerzője mindezek ellenére üdvözli a Sziriza győzelmét, mert az eddigi lassan hétéves huzakodás tényleg eredménytelen és fárasztó volt. Ennél még az is jobb, ha Ciprasz most felrakja a bakancsát az asztalra – aztán majd meglátjuk, ki miként reagál. Legalább történik valami az Európai Unióban.)