Lázár János a legutóbbi kormányinfón bejelentette, hogy javasolja hetvenhárom kormányzati háttérintézmény megszüntetését az év közepével, ebből tizenhármat jogutód nélkül kíván felszámolni. Az erről szóló híradások többsége két intézményt nevesítve is kiemelt: a Külügyi és Külgazdasági Intézetet, valamint a Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központot. Nem véletlenül vált ez a két intézmény a jogutód nélkül felszámolandók jelképévé: megszüntetésüknek önmagán túlmutató jelentősége, mondhatnánk világos üzenetértéke van.

Mindkét intézmény eddigi tevékenységét, működését joggal és megalapozottan lehet bírálni, bírálták is sokan, de nincs értelme, mert felszámolásukhoz nem ezek az okok vezettek. Egyrészt jó néhány más intézmény ugyancsak rászolgált a bírálatokra (pl. Veritas Történetkutató Intézet), és megsem kívánják felszámolni, másrészt a rosszul működő intézményt mégis inkább először megjavítani illene és nem felszámolni. Elvégre ha elromlik az ember autója, előbb a szervizbe viszi, és nem rögtön a roncstelepre.

A felszámolásra a bürokráciacsökkentés jelszavával kerül sor, de a tervezett ötvenezer fős létszámcsökkentésből ez a két intézmény szerényen veszi ki a  részét, mivel a kettő együtt a száz főt is alig teszi ki.

A fő ok szerintem az, hogy ez a két intézmény teljes mértékben rendszeridegen. Nem a tevékenységük, hiszen az csaknem értelmezhetetlen, hanem a létük értelme áll szemben az államrezonnal. Nem az a baj velük, hogy rosszul dolgoztak. Ha jól dolgoztak volna, az lett volna az igazi probléma, akkor még inkább rászolgáltak volna a megszüntetésükre.

Kezdjük a Külügyi és Külgazdasági Intézettel, ezzel a hányatott sorsú intézménnyel. Az Intézet hosszú és nem túl dicsőséges múltra tekinthet vissza, de az elmúlt másfél év különösen viharosra sikeredett. Immáron harmadik vezetője van, nevet is váltott, státusa is megváltozott, kutatói állománya is folyamatosan cserélődött (sajnos nehéz lenne azt állítani, hogy előnyére), mégis célkeresztbe került.

A civilizált világban szinte mindenütt van a külügyminisztériumok mögött egy ilyen háttérintézmény, aminek az a feladata, hogy viszonylag nagy önállósággal és függetlenséggel, komoly kutatói és elemzői háttérrel segítse a külügyminisztérium munkáját, részt vegyen a stratégialkotásban és agytrösztként a fő kihívások megválaszolásában. Ahol erre igényt tartanak, ott rendkívül hasznos feladat hárul az ilyen profilú minisztériumi háttérintézményre. Ez azonban azt feltételezi, hogy a külpolitika alakításának centruma a külügyminisztérium legyen és ráadásul tevékenységét intellektuális igényességgel végezze, támaszkodjék saját intézményének kapacitásaira, de más, külpolitikával foglalkozó think tankek, kutatóműhelyek, szakértők tudásbázisára is. Ebből a kettő feltételből jelenleg egy sem áll fenn. Ergo a KKI-re jelenleg semmi szükség nincs.

Ha nem csinál semmit, akkor minek; ha dolgozik, akkor feleslegesen köt le kapacitásokat, mert a termék úgysem hasznosul. Sőt, folyamatosan arra figyelmeztet, hogy a dolgokat másképp kellene vagy lehetne csinálni. Ez pedig csak felesleges akadékoskodás, okoskodás.

A háttértudás felesleges, sőt veszélyes és végső soron rendszeridegen.

Lázár Jánosnak tehát igaza van: a kormánynak erre az intézményre semmi szüksége nincs. Ahhoz a külgazdasági és külpolitikához, amit Magyarország jelenleg folytat, nem szakemberekre és szakértőkre, hanem hobbipolitikusokra, spin doktorokra és lelkes amatőr végrehajtókra van szükség. Amit erről nem tud a Habony–Finkelstein–Vajna trió, esetleg Vajna Tímea szakértelmével kiegészítve, azt nem is érdemes tudni. Erre is érvényes Omár kalifa bölcsessége az alexandriai könyvtár felégetéséről: „Ha az van benne, ami a Koránban, akkor felesleges, ha meg más, akkor pusztulnia kell.”

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy az intézmény a Gellérthegy oldalán, egy pazar kilátással rendelkező igazi nagypolgári villában székel és ez is lehet végzetének az egyik oka. Nem lenne meglepő, ha a felszámolás után egy kormányközeli üzletember vagy NER-lovag nem találná méltóságán alulinak az értékes ingatlan lenyúlását. Nem mondom, hogy ez feltétlenül bekövetkezik, de kizárni ezt sem lehet.

Kicsit más a helyzet a Design Terminállal, de legalább ennyire tanulságos. Az intézmény a kezdeti káosznak köszönheti a létét. 2010-ben, amikor a rendszer még a kialakulás stádiumában volt, sokféle elhajlást megengedett. Bár a főáram már akkor is nagyon más volt, de a hatalom még elnéző volt az ún. „cool”, menő és trendi dolgokkal szemben, még kacérkodott a XXI. századi újdonságokkal, divatokkal, modern ötletekkel. A Design Terminál ennek az irányzatnak volt a zászlóshajója és kirakatba állított védjegye. Bár a hatalomban kezdettől fogva sokan idegenkedve és gyanakodva nézték, Navracsics Tibor távozásáig a DT védettséget élvezett. Ennek azonban vége, és most szembesülnie kell a pőre valósággal. A rendszer kiépült és konszolidálódott. Erre a modernkedésre, „kúlságra”, menőzésre, nyugati világgal kacérkodásra nincs semmi szüksége.

Sokan bírálták a szakmából a Design Terminált, hogy túl nagy költségvetéssel, zavaros célkitűzésrendszerrel, alacsony hatásfokkal működik. Ez lehet, hogy mind igaz, csak éppen semmi köze a felszámoláshoz.

Akaratlanul is (mert akaratról itt szó sincs) valami olyasmit képvisel, amit nagyon nehéz az illiberális állam eszméjével összhangba hozni. A Design Terminál létoka az, ami joggal ad alapot a gyanúra: egy ilyen intézmény, ha kicsit is komolyan veszi magát, akkor nem kerülheti el azokat a vádakat, hogy kozmopolita, nyugatimádó, tág értelemben véve „liberális”, egy olyan közeg értékeinek, elvárásainak akar megfelelni, ami idegen a magyar illiberális állam törekvéseitől.

Munkatársairól megvetően azt mondják, hogy Navracsics-árvák, akik több inspirációt merítenek a milánói, párizsi, londoni fashion weekből, mint az asztanai Kurultájból vagy a mongol böh barildajból (népi birkózás), szívesebben töltik szabadidejüket Londonban és New Yorkban mint Bakuban vagy Ulánbátorban, ki tudja, talán még migránssimogató is van közöttük. Egy szó mint száz: rendszeridegenek, semmi szükség rájuk. Pedig ők nagyon be akartak illeszkedni, együtt akartak működni, nem a személyes szándékokon múlott, hogy ez nem sikerült. Nekik is menniük kell.

Lázár Jánosnak tehát igaza van. Éles szemmel, tiszteletre méltó éberséggel emelte ki a felesleges, veszélyes rendszeridegen elemeket. Nem kétséges, hogy Orbán után ő a kormány legtehetségesebb, legrátermettebb politikusa, aki talán már Orbánnál is jobban érti a rendszer lényegét. Hálával tartozunk neki, mert ezekkel a döntésekkel minket is segít abban, hogy jobban megértsük azt.