A technológiai cégek írországi adózása, a nagyvállalatok luxembourgi adókedvezményei, vagy most legutóbb egy panamai ügyvédi iroda iratainak kiszivárgása ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét az offshore jelenségére. Nem kell azonban messzire tekintenünk, ha a kérdés magyar vonatkozásaira vagyunk kíváncsiak. Elég, ha a letelepedési államkötvényeket értékesítő cégek hátterére, vagy éppen a magyar költségvetést rejtélyes módon ötszázmilliárd forint társasági adóval kisegítő amerikai multinacionális társaság ügyére gondolunk.

Sokan hangoztatják, hogy nem értik a problémát. Arra hivatkoznak, hogy ha valaki adót csal vagy korrupciós ügyletbe keveredik, akkor az ellen lépjen fel az állam. Minden más esetben viszont szerintük a vállalkozások szabadságában áll, hogy – a beruházásokhoz vagy a pénzügyekhez hasonlóan – az adófizetési kötelezettséget is megosszák különböző országok között aszerint, hogy azok mennyire kínálnak kedvező feltételeket.

Ezzel az érveléssel az csak a kisebbik baj, hogy az offshore adózás a legritkább esetben felel meg minden törvényi rendelkezésnek. Ha egy vállalkozás az offshore cég felé elszámolt költségekkel csökkenti az adóalapját, az a legritkább esetben alapul valós gazdasági eseményen. A magánszemélyek pedig az offshore cégüktől kapott pénzbeli vagy természetbeni jövedelmet szinte soha nem szerepeltetik az adóbevallásukban. Az adóelkerülés lelepleződését ilyen esetekben tipikusan csak az offshore paradicsomként működő ország adóügyi együttműködésének hiánya akadályozza meg.

Az offshore adóelkerülés igazi problémája az, hogy a piacgazdaság alapvető értékeit kérdőjelezi meg, mégpedig nem csak azzal, hogy az offshore vállalkozások éppen a transzparencia hiánya miatt melegágyát képezik a korrupciós cselekmények bújtatásának vagy a terrorizmus és a szervezett bűnözés finanszírozásához elengedhetetlen pénzmosási műveleteknek.

A piacgazdaság működésének egyik legfontosabb alapja a szerződő felek közötti bizalom abban, hogy a partnerük a szerződéses kötelezettségeit teljesíteni fogja. Ennek a bizalomnak a kialakulását segíti elő az állam azzal, hogy a vállalkozásokkal szemben különböző transzparencia-szabályokat érvényesít: a cégjegyzékből a legfontosabb adataik megismerhetőek, gazdálkodásuk alapvető jellemzőit pedig a nyilvános éves beszámoló tartalmazza. A nyilvános adatokból képet kaphatunk egy egész cégcsoport működéséről, illetve a vezetőinek vagy tulajdonosainak múltbeli gazdálkodásáról. Ezek az információk segítik hozzá a gazdasági szereplőket ahhoz, hogy megbecsüljék egy-egy partnerük megbízhatóságát, vagyis ésszerűen mérlegelhessék a velük való szerződés lehetséges kockázatait. Offshore cégek esetében azonban erre alig van mód: ugyanazon székhelyre bejelentve, ugyanazon ügyvezetők százával jegyeznek vállalkozásokat, miközben azok tényleges tulajdonosa rejtve marad, a cégstruktúra nem vázolható fel, a társaság múltbeli gazdálkodásának adatai pedig nem elérhetőek. Mindez pedig a szerződéses kockázatok növelésén keresztül megdrágítja az új gazdasági kapcsolatok létesítését, ami rontja a piaci verseny hatékonyságát.

Ezen túlmenően az offshore adózás azért is ellentétes a piacgazdasági értékekkel, mert csalárd módon befolyásolja az állam, a vállalkozások és a társadalom közötti erőforrás-megosztást, továbbá az ilyen erőforrás-megosztási modellek közötti versengést. Egyes országok a gazdaságukat magas újraelosztási ráta mellett működtetik: sokat költenek a jogérvényesítés intézményrendszerére, oktatásra vagy kutatás-fejlesztésre, aminek az eredményeit a gazdasági szereplők is élvezhetik, hiszen jól képzett, magas hozzáadott-értéket előállítani képes munkaerőt alkalmazhatnak, jogvitáikat pedig gyorsan és végrehajthatóan tudják lezárni. Más országok ezzel szemben alacsonyan tartják a közkiadásaikat, ami részben azzal jár, hogy a vállalkozásoknak a saját eredményük terhére kell többet költeniük a munkaerő képzésére vagy a jogérvényesítés közvetlen és közvetett költségeire, részben pedig azzal, hogy csak alacsonyabb hozzáadott-értékű gazdasági tevékenységet tudnak folytatni. Lehet vitatni az ebből következő világgazdasági munkamegosztás igazságosságát vagy hatékonyságát, az azonban bizonyos, hogy az offshore vállalkozások parazitaként élősködnek a magasabb közkiadási hányaddal működő országokon: tényleges gazdasági tevékenységüket ott folytatják, így magasabb profitot eredményező módon élvezik a kiterjedtebb állami közszolgáltatások előnyeit, de azok költségeinek viseléséhez nem járulnak hozzá, mivel eredményüket alacsony adókulcsú országokba menekítik. Ez pedig minden, csak nem a piacgazdaság alapvető értékét képező, saját teljesítményre alapozott siker.

Nem feltétlenül valamiféle ködös antikapitalista hevület vezeti tehát az offshore elleni fellépést sürgetőket, mivel azt a társadalmi igazságosság érvényre juttatásának igénye mellett a piacgazdaság védelme is megkívánja. Bármi is volt ezért a célja vagy a hátsó szándéka a panamai akták kiszivárogtatójának, biztosan jó szolgálatot tett.

Az e heti HVG fókusztémája a nemrég kirobbant offshore-botrány. A lapszámból kiderül, hogy a Panama-iratok az állami költségvetéseket megcsapoló megoldásként stigmatizálták, de a megszüntetése igazán senkinek nem áll érdekében.

HVG