Villamosra szállt a hídnál. Tizenhetes. Az ajtó csukódását jelző vijjogás mintha elpattintotta volna az utolsó rafiaköteget, ami húsába vágva, de visszatartotta a sírástól. Uj Péter zokogni kezdett. Egyik kezével kapaszkodott, a másikkal egy kockás textilzsebkendőt gombócként szakállára nyomva, a sokat megélt főszerkesztő, a 444 arca, vezetője, Artúr királya most sírt. Szaladt alatta a villamos, halkan fonódva. Minden megálló előtt megpróbált megálljt parancsolni a könnyeknek, megszívta az orrát, kiegyenesítette a derekát, de az ajtó fölötti sziréna valahogy mindig visszalökte a szakadékba, és újra bömbölni kezdett. A Kolosy térig folyt a ziháló-taknyos küzdelem, ahol végül leszállt, és az ott várakozó Nagy Iván Zsolt, a hvg.hu főszerkesztője vállára dobta magát. Utóbbi most jött le a Montevideo utcából, és ő is sírt, immár ketten rázkódtak, maszatos arccal, elkenődve. Tudták, hogy vége mindennek.

- Ákos nem jön? – kérdezte pár perc elteltével, halkan, két csuklás közt Uj Péter.

- Hát hiszen itt van – intett hvg-s kollégája balra, és valóban: a 168 Óra főszerkesztője is itt volt mindvégig. Nekik háttal ül a Bécsi út szélén, szemüvege párás, cipője poros. Sztoikus csöndben vár, majd hirtelen elkapja a méreg, felpattan, feléjük fordul, és tőle szokatlan vehemenciával odakiáltja:

- NEM KELLETT VOLNA MEGSZÜNTETNI A KOMMENTELÉSI LEHETŐSÉGET AZ OLDALAINKON!!!!!

- De Ákos, nem tudhattuk, hogy…

- Mit nem, mit nem?! Hát hiszen a cikkek alá írt kommentek a minőség szinonimái!!!!

Igaz, igaz, bólogat a másik két főszerkesztő. A legpontosabb tények sosem a cikkekben, hanem a kizárólag pengeéles memóriájukból bármit és bárminek az ellentétét is rögvest visszaidéző és le is író kommentelők szövegeiben szerepeltek. Micsoda baromság volt erről lemondani! A pártatlanság zsinórmértéke jelent meg minden egyes hozzászólásban, ami úgy kezdődött, hogy „hát nem azért mondom”, és akkor tudtad, hogy hát nem azért mondja. Minden szerző azzal kelt és fekvedt, hogy vajon van-e számára üzenet a cikk alatt, amit mindig és kizárólag csak lekezelő becézéssel lehetett beküldeni, attól lesz igaz és megfellebbezhetetlen egy közlés, ha azt „Zolikám” „Zotya” esetleg „Zozómozó” felütéssel teszi oda a kommentelő. És hát a demokrata nyugdíjasok, kérem, a világ bölcsességének továbbörökítése csak akkor lehetséges, ha idős emberek a cikkek alá beírhatják, hogy én fizettem a te oktatásodat, de közben megkerestem a pénzt a 13. havi nyugdíjamra is, és majd ha olyan idős leszel, és el kéne vinni ezeket a nyikhajokat katonának, ott csinálnak belőle embert, a huligánokat meg zavarják el borbélyhoz. Fejezd be a pimaszkodást! No de ahhoz is kommentekre van szükség, hogy egy, az adott témát tíz éve egyetemen kutató és tanító szakember megtudja egy nyíregyházi biztosítási ügynöktől vagy egy soproni tuributik eladójától, hogy fogalma sincs erről az egészről témáról, „tudnék én magának mesélni”. Ő nem néz tévét már tíz éve, mert múlt héten is felháborító volt, amit a Majka csinált. És akkor még azt is gondoljuk végig… hogy a kommentek nélkül… hol is találkozhatnánk… azzal a … magyar nyelvet… új szintre emelő… stílusbravúrral… amikor a központozás gyakorlatát… mindenféle összevissza írásjelek helyett… ilyen kiváló… hárompontozással… minden levegővételt hatásszünetnek gondoló… morzehozzászólással… addig nyújtja a mondatot… hogy már az egyeztetésre se tudnak figyelni… de a végére már azt hiszi… hogy ez olyan hosszú így… hogy tényleg meg mondva…. hm… érzik ugye… milyen jelentőségteljes… hogy nem fejezem be… bármi lehet… pontpontpont…

– És hát tényleg nem nyertünk választást!!! – bődült el Tóth Ákos, megérezve a tőrt a mellkasában. – És ti sem, Péter! – figyelmeztette az összesen 12.hu szerkesztőjét (kommentelőhumor). Bizony, a kommentelők nem egyszer felhívták a figyelmet, hogy az újságírók feladata nem az újságírás, hanem az épp megváltónak jelölt ellenzéki összefogósdi meg esélyesjelöltesdi kritikátlan szolgálata. Hiszen majd ha csinálnak egy pártot és nyernek egy választást ezek a francos újságírók, akkor pofázzanak! Ugye. Mondjuk idén az ellenzék se nyert, mármint idén sem, de nem baj. Nem állandóan kritizálni kellene, hanem pozitívan hozzáállni, segíteni, ti rohadt alkalmatlan szemétládák! – fogalmazták meg a kritika elleni kritikát a kommentelők, akik nyilván már rengeteg online sajtóterméket vittek sikerre, azért. Na, és most mindez az érték egyetlen csapásra eltűnt, amikor a 444.hu, a hvg.hu és a 168ora.hu úgy döntött, hogy megszünteti annak lehetőségét, hogy az általuk közölt cikkek alatt megjelenhessen mindeme kommentelői érték, igazgyöngy, sajtókincs, minőségbiztosítási szuperlatívusz. Hétfő reggel nyolctól nem lehetett az oldalakon hozzászólni, nyolc óra egy perckor, egyetlen pillanat alatt elfüstölt a semmibe mindhárom portál. Lehetetlen volt egy pillanattal is tovább fenntartani őket. Hiába figyelmeztették ezeket a nyikhajokat a szépkorúak, hogy ezt nem lehet, hiszen régen is úgy volt, hogy körbehordták a Népszabadságot a városban, és minden szembejövő szerencsétlen hülye a lap aljára firkálhatta az összes baromságot, amit az esze kiadott, ugye, kommenteléshez való alaptörvényi jog. Hát meg a tévében is minden műsor betelefonálós, még csak az kéne, hogy úgy magától lemegy egy riport, egy főzés, egy dokumentumfilm, hát ha én élő adásban akarom leölni a szurikátát, mi az, hogy nem engednek be a Spektrumra ezzel? Újságíró uraságok! Mi?

Sírt, sírt a három főszerkesztő, potyogtak a könnyeik. A sós cseppek lefolytak a lábukon, le a flaszterre, elkeveredve az egyik járókelő által, krétával odafirkált üzenettel:

- Hát ennek meg mi köze van a Heti Világ Gazdasághoz? Régen mindig olvastam, de már nem!