Mint a hétvégi lisszaboni sajtó beszámolt róla, a fővároshoz közeli Cascais fövenyét több fiatalkorú banda legalább 500 tagja rohanta meg pénteken délután. A 12 és 20 év közötti rablók mindenre lecsaptak, ami a kezük ügyébe került: pénztárcákra, mobiltelefonokra, órákra, táskákra. A velük szembeszegülni próbáló vendégeket ütlegelni kezdték.
Turisták beszámolója szerint az akció villámgyorsan zajlott le. "A parton feküdtünk, amikor egyszer csak fiatalok seregei rontottak ránk, mindent felkapva, amit csak elértek" - mesélte egy hölgy, akinek aranylánca bánta a bandák rajtaütését. A rendőrség tehetetlennek bizonyult a támadókkal szemben: az akció időpontjában mindössze négy rendőr volt a helyszínen. A vendégek telefonon segítséget kértek, mire erősítés érkezett. A 60 rendőr közül néhányan motorkerékpáron vették üldözőbe a rablókat, ám csupán négyet tudtak közülük lefülelni. Hasonló fosztogatásról érkezett hír a déli Algarve tengerpartjáról is.
Korábban csak Portugália egykori gyarmatán, Brazíliában volt szokás a tengerparton pihenő vendégek hasonló megtámadása és kifosztása. Az arrestao (fogóháló) elnevezésű akció végrehajtói mintegy vezényszóra rohannak végig csoportokba verődve a fövenyen, felkapva mindazt, ami a kezük ügyébe kerül.
A pénteki rajtaütés sokkolta Cascais vendégeit: szombaton csaknem néptelen volt a Lisszabontól 25 kilométerre fekvő városka tengerpartja. Az elfogott rablók a rendőrség közlése szerint a főváros szegénynegyedeiből származnak. Szakértők attól tartanak, hogy a strandvendégek kifosztása "a városi szegénység szociális pokolgépeinek felrobbanását" jelzi. Portugáliában az utóbbi hét évben 500 százalékkal emelkedett a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények száma.
Rablóbanda fosztogatta végig a portugál tengerpartot
Fiatalkorúakból álló bandák söpörtek végig a portugáliai Cascais és Algarve tengerparti strandján, kifosztva és bántalmazva az ott sütkérező vendégeket.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.