szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A San Antonio Spurs nyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság fináléját, miután a hetedik, mindent eldöntő mérkőzésen 81-74-re legyőzte a címvédő Detroit Pistonst, így a sorozat 4-3-ra a texasiak javára dőlt el.

Tim Duncan, a 2005-ös döntő
legértékesebb játékosa
© AP
A Spurs története során harmadik alkalommal nyerte meg az NBA bajnokságát. Az 1998/99-es idényben a New York Knicks ellen 4-1-re, 2002/03-ban a New Jersey Nets ellen 4-2-re diadalmaskodott. A korábbi bajnoki címek szezonjaihoz hasonlóan idén is Tim Duncant választották a döntősorozat legjobb játékosává (MVP) Tim Duncant választották.

Rendkívül kiélezett csatát hozott a két együttes utolsó találkozója, hiszen a záró negyedig gyakorlatilag fej fej mellett haladtak a csapatok. A szokás szerint kőkeményen védekező vendégek a harmadik felvonás elején már kilenc ponttal vezettek, de éppen ennek a "vad" stílusnak köszönhetően több kulcsjátékosuk is a kipontozódás szélére sodródott.

A texasiak ezt remekül használták ki, és az utolsó 12 perc megkezdése előtt 57-57-re alakították az eredményt. A záró negyedben egy pillanat alatt elhúzott a hazai gárda, és az argentin olimpiai bajnok, Manu Ginobili - aki az utolsó negyedet 11 ponttal és labdaeladás nélkül zárta -, valamint Tim Duncan vezetésével megnyerték a találkozót, ezzel pedig pontot tettek a 2004/05-ös idény végére.

A találkozó során a Spurs részéről Duncan 25, Ginobili 23, Robert Horry 15, a Pistons oldaláról Richard Hamilton 15, Chaincey Billups 13, Rasheed Wallace 12 és Ben Wallace 11 pontott szerzett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Világ

NBA: Egyenlített a Detroit Pistons

A címvédő kosárlabdacsapat második hazai mérkőzésén is legyőzte a San Antonio Spurst, s ezzel 2-2-re kiegyenlített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság négy sikerig tartó nagydöntőjében.

MTI Világ

NBA-döntő: a San Antonio nyerte a nyitányt

A hazai pályán kezdő San Antonio Spurs nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó nagydöntőjének első mérkőzését a címvédő Detroit Pistons ellen.

hvg.hu Világ

NBA: Idegenben nyert a San Antonio

Hosszabbításban győzte le a tavalyi bajnok Detroit Pistons csapatát a döntő ötödik meccsén a texasi San Antonio Spurs. A fekete-fehérek az összesítettben jelenleg 3-2-re állnak.