A tiltás viszont akár jól is jöhet: a dvd-kiadást ugyanis nem érinti a döntés, s a botrány miatt minden bizonnyal az eddiginél jóval többen akarják majd megnézni a tiltott gyümölcsnek számító alkotást. Az élénk érdeklődésre az Oroszországban hagyományosan erős kalózipar is felkészült: a HVG tudósítójának érdeklődésére reagálva az egyik utcai árus elmondta, a film kalózváltozata három-négy napon a metrókijáratoknál lévő standokon lesz. A minőséggel minden bizonnyal ezúttal is bajok lesznek, - alighanem az első szériában egy moziban felvett illegális másolat jut el a nézőkhöz – ám a dvd-kereskedők nem is kérnek sokat portékájukért: a kalózfilmekért darabonként hétszáz forintnyi rubelt kell fizetni.
Németh András / MoszkvaVászon helyett kalóz dvd-n támad az ál-kazah
A jelek szerint elmarad a világ több országában nagy sikerrel vetített Borat-film moszkvai bemutatója: három héttel a november 30-ára időzített premier előtt az orosz hatóságok úgy döntöttek, a magát kazah újságírónak kiadó Sacha Baron Cohen nevével fémjelzett film bánthatja egyesek nemzeti, illetve vallási érzékenységét.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.