Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Ingusföldön meggyilkolták a köztársasági főügyész helyettesét

Meggyilkolták kedden a dél-oroszországi Ingusföld főügyészének helyettesét a köztársaság székhelyén, Nazranyban - közölték a hatóságok.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Ingusföldön meggyilkolták a köztársasági főügyész helyettesét

A tájékoztatás szerint ismeretlen fegyveresek egy fehér színű, Lada típusú gépkocsiból lőttek rá reggel arra az Audira, amelyben Ahmed Torshojev feleségével utazott. Az 54 éves férfit súlyos sebesüléseibe a kórházba szállítást követően halt bele. Felesége állapota súlyos, őt az intenzív osztályon ápolják. Ingusföld az észak-kaukázusi régióban terül el, ahol Moszkva igyekszik megfékezni az iszlamista lázadókat, akik rendszeresen követnek el merényleteket a helyi kormánytisztviselők ellen.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.