A mértékadó újság szerint Gyurcsány Ferenc kormánya folyamatosan újabb és újabb válságellenes intézkedéseket terjeszt elő, amelyeket ugyan a gazdasági szakértők kedvezően értékelnek, de az ellenzéki Fidesz határozottan elutasítja őket. "Az ellenzéki Fidesz legfőbb programját elsősorban a kormányfő és a kormánypolitika bírálata jelenti" - írta Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatvezetője. Megjegyzi: gazdasági szakértők szkeptikusak a Fidesz álláspontjával kapcsolatban, s úgy vélik, nincs programja a válság megoldására.
A Hospodárské Noviny szerzője úgy vélekedett, hogy "a magyar paranoia valóban mély, és a megosztottság gyökerei egészen a 19. századba nyúlnak: az egyik oldalon a liberális baloldali elit áll, összekapcsolódva a zsidó kisebbséggel, a másikon a nemzeti konzervatívok. Ez utóbbiak 1989 után - a Fidesz által - csak négy évig voltak hatalmon" - írja a cseh lap.
Az elemzéshez csatolt jegyzetében a szerző ezzel kapcsolatban úgy látja: "Magyarország az egyik oldalon nyitott és liberális. A másik oldalon zárkózott, nemzeties, szinte szélsőséges. Mindkét esetben azonban büszke gazdag múltjára."
A magyar kormányoldal és az ellenzék ma csak egy dologban ért egyet, mégpedig abban, hogy az országnak minél hamarabb be kell lépnie az euróövezetbe - írta a neves cseh napilap.
Magyarország legnagyobb problémáját a megosztottság jelenti
Magyarország legnagyobb problémáját ma nem a magas államadósság, a nagyszámú, külföldi valutában felvett hitelek, hanem a politikai patthelyzet, az egymással alig kommunikáló politikai erők és a társadalom megosztottsága jelenti - írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap, a Magyarország sorsa a forint árfolyamától függ című elemzésében.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.