Sarkozy összekeverte Szlovéniát és Szlovákiát

Sarkozy a brit Sunday Telegraph című újságnak adott interjúban helyezte tévesen Szlovéniába a Peugeot-Citroen (PSA) autógyár szlovákiai üzemét. A két országgal már másoknak is meggyűlt a bajuk, korábban George W. Bush volt amerikai elnök és Silvio Berlusconi olasz kormányfő emlegetett szlovákként szlovén politikusokat.

  • MTI MTI
Sarkozy összekeverte Szlovéniát és Szlovákiát

"Gondolja, hogy a szlovének nem lennének elégedettek, ha megsegítenénk a Citroent, amelynek náluk is van üzeme? Vagy lehet, hogy a Renault, nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, a Citroenről van szó" - vétette el a célt az interjúban az elnök. A Citroen gyára a szlovákiai Nagyszombatban van, a Renault üzeme a szlovéniai Novo Mestóban működik. Mindkét külföldi gyárban teljes gőzzel folyik a termelés, mivel Franciaországban úgy próbálják életben tartani az autóipart, hogy ezer euró kedvezményt biztosítanak annak, aki legalább tízéves autója helyett új, kedvező kibocsátású kisautót vesz.
 
1999-ben George W. Bush még texasi kormányzóként folytatott megbeszélést Janez Drnovsek akkori szlovén kormányfővel, aminek során elmondta: nagyon elégedett volt a szlovák külügyminiszterrel való találkozóval. Négy évvel később Silvio Berlusconi nyúlt mellé, Drnovsek utódját, Anton Rapot üdvözölte szlovák miniszterelnökként.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.