Li Mjong Bak elnök a hajó indulását megelőző ceremónián leszögezte: az Ádeni-öböl létfontosságú tengeri útvonal a dél-koreai teherhajók számára, erre szállítják ugyanis haza a közel-keleti nyersolajat. "Nem kockáztathatjuk tovább az ország lakosainak életét és vagyonát. Saját kezünkkel védjük meg biztonságunkat" - mondta.
Mintegy 460 dél-koreai hajó kel át az Ádeni-öblön minden évben - közölte a helyi média kormányforrásokra hivatkozva. Szöul a világ ötödik legnagyobb olajimportőre. Az elmúlt években több hajójukat is elrabolták szomáliai kalózok, és a hajók legénységét túszként tartották fogva váltságdíj reményében. A februárban három hónapi fogság után szabadon engedett tengerészek között voltak dél-koreaiak is.
Ugyancsak pénteken rendelte el a japán hadügyminiszter két hadihajó indítását az Ádeni-öbölbe.
Dél-Korea rombolót küldött a szomáliai kalózok ellen
Dél-Korea tengeri rombolót küldött pénteken Szomália partjaihoz, hogy csatlakozzon a kalózok elleni nemzetközi őrjárathoz; ez az ázsiai ország első külföldi haditengerészeti missziója.
A Metallica Pokolgép-számot játszott a budapesti koncertjén
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Az időjárás jobban befolyásolja a sörfogyasztást, mint a focivébé – interjú a Borsodi Sörgyár vezetőjével
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Előkerült egy videó arról, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
A Guardian ítéletet mondott: az USA alkalmatlan a focivébé rendezésére
Nocsak: 2,4 milliárd forintos profit a Dunakeszi Járműjavítót földbe állító Magyar Vagonnál
A vállalat végső tulajdonosaként Hernádi Zsolt Mol-vezér sejlik fel.
A nyugdíjas-SZÉP-kártya jó ötlet. Pont ez mutatja, mekkora baj van
Az Integritás Hatóság elnöke az elmozdításáról: „Magamtól nem állok fel”
A szám, amely többet árul el az egészségünkről, mint a vérnyomásunk
Miért őszülünk? Egy új kutatás szerint a válasz a rák elleni védekezésben is kereshető
A felfedezés új összefüggésbe helyezi az öregedés és a bőrrák biológiáját.