A bukaresti napilap kommentárjában a román államfő egyik televíziós nyilatkozatát bírálta. Basescu, - akit Sólyom László repülőgépe leszállási engedélyének visszavonása kapcsán kérdeztek - kijelentette, hogy amíg a szélsőségesen nacionalista Corneliu Vadim Tudor és az általa vezetett Nagy-Románia Párt (PRM) a román parlament tagja volt, addig mindig a PRM elnöke válaszolt a magyarországi politikusoknak a román alkotmányt sértő kijelentéseire.
"Ezeket a megnyilatkozásokat elnéztük, csak Vadim Tudor reagált, és mindannyian úgy éreztük, hogy nyugodt lehet a lelkiismeretünk" - magyarázta Basescu, aki szerint a román politikusok eddig a nacionalista pártelnök "háta mögé bújhattak".
Az Evenimentul Zilei szerint Basescu kétségbeesett erőfeszítéseket tesz azért, hogy a szélsőséges román választók szívébe férkőzzön, miután a PRM kiszorult a parlamentből. A lap szerint Basescu ezzel a kijelentésével "felvállalta" Vadim Tudort "a román politika színterére az elmúlt 20 év alatt kiloccsantott moslékával együtt". A lap szerint ez nem meglepő, mert a két politikus között nincs sok különbség, ugyanazt a célt követik, de eltérő eszközökkel. Basescu cinikus, mert tudja, hogy a szélsőséges törekvések felerősödnek a gazdasági visszaesés időszakában, és ebből hasznot akar húzni politikai téren - olvasható az Evenimentul Zileiben.
A Romania libera Az államfő ismét feltalálta a nacionalizmust című kommentárjában úgy véli, hogy Basescu a jelek szerint hajlandó megnyitni a román nacionalizmus egy újabb korszakát. A szerző szerint talán Basescu sem akarja feléleszteni a kilencvenes évek kísérteteit, azt az időszakot, amikor a vezető román politikusok Erdély elszakításának a veszélyét hangoztatták politikai céljaik érdekében. A kommentátor ugyanakkor valós veszélynek tekinti, hogy a két ország visszafordul az eddig megtett történelmi úton.
A Szabadság című kolozsvári lap szerint Basescu kijelentésének újdonsága az, hogy magas szintű román állami vezető hosszú idő óta először azonosul nyíltan egy szélsőséges politikussal. "A Vadim Tudorhoz való hozzádörgölődzés súlyosságából semmit nem von le az, hogy a PRM elnöke pártocskájával együtt már kikopott a román parlamentből, ugyanis a tavalyi parlamenti választásokat követően a nagyromániás eszmei örökség nem tűnt el nyomtalanul a köztudatból, hanem tovább él, és ennek konzerválásához most Basescu is látványosan hozzájárult" - olvasható a Szabadságban.
Basescu magyarellenes érzelmeket szít a román lapok szerint
Felelőtlen Traian Basescu román államfő, mert a szélsőséges irányzatoknak kedvező gazdasági válság időszakában magyarellenes érzelmeket szít - írta pénteki számában az Evenimentul Zilei.

Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Bérbe is lehet majd adni az Otthon Start hitellel megvett lakást
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Őszre 9,5 millió alá csökkenhet Magyarország népessége
Átmeneti fellángolás volt a tavalyi válságkezelés, befagyott a kórházi klímaprogram
Egyszerű módszerrel csavarták ki az irodát egy végrehajtó kezéből, fellebbezés nincs
Jakus Ibolya: Fiatal Demokraták Öregsége
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
„Itt mindenkinek elment az esze?” – Orbán Viktor megfejtette a világot a Harcosok Klubjában
„Orbán abszurd nemzete” – a Frankfurter Rundschau riportja az Európa-ellenes európai országról
Témák és vélemények a világlapokból.
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Még a választások előtt is válsághelyzet lesz Magyarországon
Lett egy saját vagyonkezelő alapítványa Deutsch Tamás testvérének is
Vádat emeltek a 90 éves szkíta kormányzó ellen, aki hatalomátvételre készült Magyarországon
Mindent kimaxolva 153 millió forintot is be lehet húzni most lakástámogatásokkal, elméletileg
Minden jelszava elveszhet, ha ma nem lép – megszűnik a Microsoft jelszókezelője
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép, miután 25 utas megsérült a turbulencia miatt
Szorulnak ki Matolcsyék az MBH Bankból, de titok is van a dologban
Azok törnek előre, akik segítettek összetenni Mészáros Lőrinc bankját.