szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kilencen meghaltak, 23-an megsebesültek szombaton az iraki Hilla közelében egy al-Kaida-ellenes szunnita milícia főhadiszállása elleni öngyilkos merényletben – közölte az iraki hadsereg.

A kamikaze egy övére szerelt robbanószerkezetet hozott működésbe Latifíjában, amikor a hadsereg képviselői az egykori lázadókból verbuvált fegyveres egységeknek a fizetést vitték. Az áldozatok között katonák és milicisták egyaránt vannak.

A Szahva (Ébredés) nevű fegyveres egységek 2006 szeptemberében jelentek meg először al-Anbár tartományban az amerikai hadsereg által ösztönzött helyi törzsfők kezdeményezésére. Ezek a szunniták, aki korábban az Irakot megszálló amerikai vezetésű koalíció ellen harcoltak, volt fegyvertársaik és a túlságosan szélsőséges és véres al-Kaida ellen fordultak.

A milíciák fontos szerepet kaptak az iraki lázadók elleni amerikai stratégiában. Április 2-án az amerikai hadsereg átadta az iraki hatóságoknak a Szahva 92 ezer tagja feletti ellenőrzést. Volt bajtársaik azonban árulóknak tartják őket, és már hónapok óta több merényletet követtek el ellenük.

A latifíjai merényletet egy nappal azután hajtották végre, hogy Moszulban öt amerikai katona halálát okozta egy robbanószerrel megrakott teherautóval elkövetett öngyilkos merénylet. Moszul az iraki al-Kaida utolsó városi bázisa. Ez volt egy év óta leggyilkosabb merénylet a nyugati koalíció katonái ellen.

Az elmúlt hónapokban a 2003. márciusi invázió óta legalacsonyabb szintre süllyedt az erőszakos cselekmények száma. Ugyanakkor az idén márciusban, majd áprilisban elkövetett merényletek, köztük az április 6-i bagdadi merényletsorozat, amelynek 34 halottja és 130 sebesültje volt, ismét az erőszakhullám megerősödésével fenyegetnek, miközben Washington a 140 ezer katona fokozatos kivonását tervezi az országból.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!