Silvestre Reyes, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke úgy tájékoztatott: a CIA félrevezette a törvényhozást, több ügyben nem adott teljes körű tájékoztatást, és legalább egy esetben hazudott.
Panetta beismerése kapcsán - amely egy zárt meghallgatáson júniusban hangzott el - vita kezdődött arról, mekkora politikai nyomást gyakorolhatott a Bush-kormány a CIA-ra, hogy az ne adjon pontos tájékoztatást a kongresszusnak és a közvéleménynek sok kérdésben, Irak feltételezett tömegpusztító fegyvereitől kezdve az al-Kaida elfogott tagjaival szembeni vallatási módszerekig.
A CIA-igazgató beismerésére úgy derült fény, hogy nyilvánosságra hozták hét demokrata párti képviselő Panettának írott levelét. A hírszerzési bizottság tagjai azt követelték: igazítsa ki azt a májusi nyilatkozatát, amelyben cáfolta Nancy Pelosi házelnök állítását, hogy a CIA hazudott neki, szándékosan félrevezette őt a vízbefullasztást szimuláló vallatási technika alkalmazásáról.
A kongresszus tagjai nem fedték fel, hogy a CIA-igazgató konkrétan milyen félrevezetésekről számolt be. Rush Holt New Jersey-i demokrata képviselő, a hírszerzési albizottság elnöke a The Wall Street Journal című lapnak annyit azért elmondott, hogy korántsem jelentéktelen ügyekről van szó.
Bradley Blakeman, aki egykor a Bush-féle Fehér Ház kabinetjében dolgozott szakértőként, kifejtette: amennyiben a CIA valóban beismerte, hogy súlyos hibák, tudatos elhallgatások történtek, akkor az ügyben kongresszusi vizsgálatot kell indítani. Hozzátette viszont: úgy érzi, hogy az ügy politikai töltetű, a Bush-kormány lejáratása áll a háttérben.
A tavalyi választásokon aratott nagyarányú demokrata győzelem után liberális politikusok a CIA-vezetők felelősségre vonását is követelték a Bush-kormány hibáiért, ezt azonban a Barack Obama által kinevezett Leon Panetta elutasította. Demokrata képviselők szerint a Bush-kormány a kongresszusi felügyelet gyengítésére törekedett, és a CIA több vezetője több alkalommal is félrevezette a törvényhozást.
Félrevezette a CIA a törvényhozókat és hazudott Bush idején
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) éveken át félrevezette a washingtoni kongresszust, jelentős tényeket hallgatott el a törvényhozás elől - a csütörtöki amerikai lapok szerint erről maga Leon Panetta, a CIA jelenlegi igazgatója számolt be a Capitoliumban.

Tizenöt év ment el a semmire, a választás népszavazás lesz Orbán Viktor hatalmáról – ezek voltak Magyar Péter legfontosabb állításai
Gyenge és vízió nélküli beszéd volt – így értékelte Magyar Péter Orbán tusványosi szereplését
Orbán Viktor tusványosi beszédének tíz legfontosabb gondolata
Kapott üzenetben egy emojit. Azt hiszi, érti? Dehogy 🤡
Dopeman, Miklósa Erika, Nagy Elek – itt vannak az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjai
Török Gábor belenézett Orbán Viktor fejébe
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
Orbán tusványosi jegyzeteinek a hátoldalán meglepő kép tárult fel
Buda Péter: Hamis zászlós hadműveletekkel zajlik a valódi háború Kárpátalján
„Óva intettek, hogy ne tegyem” – Majka a One felirat alatt ismételte meg a bindzsisztáni fejbelövést Siófokon
Netanjahu elmaradt letartóztatása után Szijjártó helyesnek tartja, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, de a Pride-szervezők közül még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.