Egy halottja és több száz sérültje van a kínai földrengésnek

Hivatalos adatok szerint egy halottja és több mint háromszáz sérültje van a csütörtöki közepes erejű földrengésnek Kínában. Több mint 400 ezer embert kell áttelepíteni eredeti lakhelyéről.

  • MTI MTI
Egy halottja és több száz sérültje van a kínai földrengésnek

Az ország délnyugati részén bekövetkezett földmozgásban 75 ezer épület rongálódott meg és ezrek maradtak fedél nélkül. További földlökésektől tartva több tízezren töltötték az éjszakát a szabadban a természeti csapástól sújtott Jünnan tartományban - közölték pénteken a helyi hatóságok. A földrengés központja a tartomány egyik ritkán lakott körzete, Jaoan volt.

Az egy halottról és a 328 sérültről a jaoani katasztrófavédelmi hatóság illetékese számolt be pénteken a francia hírügynökségnek. A hivatalos Új Kína hírügynökség jelentése szerint 30 súlyos sérültet kórházban kezelnek. Yünnan hat járásában mintegy 18 ezer ház dőlt romba, és csaknem 30 ezer épületben keletkeztek károk - írta a kínai hírügynökség. A helyi hatóságok ezzel szemben azt közölték, hogy hozzávetőlegesen 75 ezer épület rongálódott meg.

A földrengés középpontja Kuantum hegyvidéki város közelében volt, körülbelül 10 kilométeres mélységben. Kuantum a tartományi fővárostól, Kunmingtól 200 kilométernyire északnyugatra fekszik. A kínai földtani intézet szerint a földmozgás 6-os erősségű volt, az Egyesült Államok szeizmológiai intézete viszont 5,7-es erősségű földrengést mért.

Az első földlökéseket legalább nyolc utórengés követte. A helyi lakosok ezután, további földmozgásoktól való félelmükben, nem mertek visszamenni házaikba - jelentette az Új Kína. A tartományi hatóságok több ezer sátrat, takarót és más segélyszállítmányokat, valamint mintegy 600 fős rendőri erősítést küldtek a földrengés sújtotta térségbe. Az ott élő embereknek a polgári védelem és a hadsereg is segítséget nyújt. A hatóságok egyúttal 20 millió jüan (2,1 millió euró) gyorssegélyt is nyújtanak a nélkülözőknek.

Tavaly májusban a Jünnannal határos Szecsuan tartományt rázta meg súlyos földrengés, amelyben mintegy 87 ezren haltak meg vagy tűntek el, 375 ezren sérültek meg és milliók vesztették el otthonukat.