szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lemondott Románia moldovai konzulja, miután egy olyan videofelvétel került nyilvánosságra, amelyen egy fiatal hölggyel szeretkezik.

A román külügyminisztérium hétfőn megerősítette, hogy a múlt héten hazarendelte Ion Nuicat, aki ezt követően benyújtotta lemondását. A Curentul című román napilap hétfőn fotókat, honlapján pedig videofelvételt tett közzé, amelyen Nuica állítólag a konzulátus egyik moldovai állampolgárságú alkalmazottjával szeretkezett. A román lap feltételezése szerint a filmet a moldovai titkosszolgálat készítette, mégpedig politikai szándékkal.

A videofelvétel képsorának bevezetőjeként a román zászló látható és a román himnusz hallható. Közben egy felirat olvasható: "Úgy akarnak minket magukévá tenni a románok, ahogy a konzul is megszerezte a konzulátus egyik alkalmazottját". A felirat azzal a buzdítással zárul, hogy "Nézzétek és egyesüljetek, ha akartok!". A román lap szerint a felirat nyelvezete és üzenete, valamint a képek összevágásának a módja is arra utal, hogy a rejtett kamerával készített felvétel a moldovai titkosszolgálattól származik.

A román sajtó emlékeztet arra, hogy éppen hétfőn érkezett Romániába több moldovai civil szervezet vezetője. A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a két napos látogatásra érkezett moldovai küldöttség a határon túli románokkal való kapcsolatokért felelős bukaresti államtitkár meghívásának tett eleget.

A két ország között  fagyos a diplomáciai viszony azóta, hogy Chisinau az áprilisi parlamenti választásokat követő moldovai utcai zavargások megszervezésével  vádolta meg Bukarestet. Chisinau kiutasította a Románia moldovai nagykövetét, saját romániai nagykövetét pedig visszahívta posztjáról.

Moldovában július 29-én ismét parlamenti választásokat rendeznek, mivel az áprilisban megválasztott, kommunista többségű parlament nem tudott államfőt választani. Vladimir Voronin államfő az alkotmány értelmében kénytelen volt feloszlatni a törvényhozói testületet, és előre hozott választásokat írtak ki.

Hétfőn az Agerpres hírügynökség közölte, hogy a parlamenti választásokra kiküldött tudósítóját nem engedték be Moldovába. A hírügynökség szerint munkatársától a határrendőrök olyan orvosi igazolás felmutatását kérték, amit a román külügyminisztérium szerint nem is írnak elő a moldovai jogszabályok. Április óta több román újságírót fordítottak vissza a román-moldovai határról különböző okokra hivatkozva.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
hvg.hu Shake

Szexbotrány, maffia és a nácik

Elkapták a dzsigolót, aki elcsábította és megzsarolta Susanne Klattent, Németország leggazdagabb asszonyát. A szokásos zsarolási klisének számító szexbotrány itt le is záródhatna, de a tárgyalóteremből kiszivárgó hírek szerint a történet nem csak egy titkosan felvett szexvideoról szól, hanem maffiakapcsolatokról, nácik által dolgoztatott zsidó munkásokról és egy olasz szektáról.

MTI Shake

Szexbotrány: le kéne mondania a New York-i kormányzónak

A szexbotrányba keveredett New Yok-i kormányzó egy dolgot tehet: lemond - írták vezető amerikai lapok kedden. A The New York Times szerint nem egyszerűen magánügyről van szó, a kormányzó nemcsak a családját, de a közvéleményt is elárulta. A The Wall Street Journal már múlt időben írt Eliot Spitzerről, a kormányzó felemelkedéséről és bukásáról értekezett.

hvg.hu Shake

Szexbotrány az Erste romániai bankjánál

A banki pulton terpesztve, csak harisnyában és melltartóban fényképeztette magát Iulia Sambotin, a BCR Erste egyik gyulafehérvári fiókjának pénzügyi tanácsadója.

MTI Világ

Lemondott a szexbotrányba keveredett Spitzer

Lemondott Eliot Spitzer, a szexbotrányba keveredett New York-i kormányzó, aki korábban, főügyészként a fehér galléros bűnözéssel szembeni kemény fellépésével szerzett magának hírnevet. A kormányzó - akit a "Wall Street seriffjének" is neveztek - feleségével az oldalán szerdán jelentette be távozását.

Anyakönyvi kivonatokat égettek a Hősök terén

Anyakönyvi kivonatokat égettek a Hősök terén

Szombattól változik a balatoni vonatok menetrendje

Szombattól változik a balatoni vonatok menetrendje

Arnold Schwarzenegger felvette a szamarát személyi edzőnek

Arnold Schwarzenegger felvette a szamarát személyi edzőnek