Betiltották a Le Monde keddi számát Marokkóban

Közvélemény-kutatást közölt VI. Mohammed marokkói király elmúlt tízéves uralkodásáról a Le Monde nevű francia napilap, melynek nyomán az észak-afrikai országban betiltották a keddi szám terjesztését.

  • MTI MTI
Betiltották a Le Monde keddi számát Marokkóban

Az egykori francia gyarmat Marokkó, mely ma is szoros gazdasági és társadalmi kapcsolatokkal kötődik Franciaországhoz, betiltatta a Le Monde francia napilap keddi számának terjesztését. Az indoklás szerint az közvélemény-kutatást tartalmazott Marokkó királyának, VI. Mohammednek elmúlt tízéves uralkodásáról – írja az AP.

A lapból az észak-afrikai országba érkező példányokat ezért hétfőn este a casablancai repülőtéren lefoglalták. A MAP nemzeti hírügynökség beszámolója szerint mindez az után történt, hogy a Tel Quel francia nyelvű helyi lap és a Nichane arab nyelvű lap már a hétvégén leközölte a felmérés eredményeit. Az eset után a két orgánumot az 1958-as sajtószabályok megszegésével vádolják.

Khalid Naciri marokkói tájékoztatási miniszter szerint legyen szó marokkói vagy külföldi lapról, mely közli a felmérés eredményeit, be lesz tiltva, a monarchia ugyanis nem lehet közvélemény-kutatás tárgya.

Tovább fűszerezi a történteket, hogy a két marokkói lapban megjelentek alapján, kifejezetten jó kép rajzolódik ki VI. Mohammed regnálásáról.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.