Kim Dzsong Il nukleáris leszerelésről tárgyalt a kínaiakkal

Kim Dzsong Il észak-koreai vezetővel tárgyalt pénteken Phenjanban a kínai elnök különleges megbízottja - jelentették a két ország hivatalos hírügynökségei.

  • MTI MTI
Kim Dzsong Il nukleáris leszerelésről tárgyalt a kínaiakkal

A találkozón Taj Ping-kuo átadta az észak-koreai vezetőnek Hu Csin-tao kínai elnök levelét. Az Új Kína jelentése szerint Hu a levélben a Koreai-félsziget nukleáris leszereléséről, a térség békéjének előmozdításáról írt.

A KCNA észak-koreai hírügynökség annyit közölt, hogy Kim "szívélyes hangulatú eszmecserét folytatott a megbízottal a két ország közötti baráti kapcsolatok további fejlesztéséről, illetve közös érdeklődésre számot tartó ügyekről".

Kim Dzsong Il a találkozón azt mondta kínai tárgyalópartnerének, hogy hajlandó két- vagy többoldalú tárgyalásokat folytatni nukleáris kérdésekről, és kész előmozdítani "a félsziget atomfegyver-mentesítését" - jelentette az Új Kína.

A kínai különmegbízott szerdán Kang Szok Ju első külügyminiszter-helyettessel, az észak-koreai atomdosszié fő illetékesével találkozott Phenjanban. Taj Ping-kuo kíséretében volt Vu Ta-vej (Wu Dawei), az észak-koreai atomügyekről szóló hatoldalú tárgyalások kínai főtárgyalója is.

Az egymással szomszédos két kommunista ország idén ünnepli a hivatalos kapcsolatok felvételének 60. évfordulóját. Hírek szerint Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő hamarosan Észak-Koreába látogat.

Peking igyekszik rábeszélni a sztálinista államot, hogy térjen vissza az atomfegyverprogramjáról szóló tárgyalásokhoz, amelyeket Phenjan áprilisban "befejezettnek" nyilvánított, miután az ENSZ-ben szankciókat hoztak ellene tiltott rakétakísérletek miatt. A hatoldalú tárgyalásoknak Peking a házigazdája.

„A továbbtanulás lenne a legfontosabb, de ez olyan kilátástalan, hogy meg se próbálom” – a Lázár Jánossal vitába keveredő fiatalt kérdeztük

„A továbbtanulás lenne a legfontosabb, de ez olyan kilátástalan, hogy meg se próbálom” – a Lázár Jánossal vitába keveredő fiatalt kérdeztük

Mintha személyes történetében mondaná fel a kormánypolitika kritikáját, olyanok Füle Zsigmond első tapasztalatai a munka világában. Ő az a 18 éves, bácsborsódi fiatal, aki keresztkérdéseket tett fel Lázár Jánosnak bajai fórumán, és panaszára, miszerint keveset keres, a miniszter úgy válaszolt: rossz helyen dolgozik.