A Hszincsiang-Ujgur autonóm terület fővárosában, Urumcsiban történt összecsapások ügyében, amelyekben hivatalos adatok szerint 197-en haltak meg, hétfőn kezdődött az első tárgyalás. A bíróság három ügy tárgyalását kezdte meg, amelyekben összesen hét vádlott ellen hoztak ítéletet.
A hivatalos kínai sajtó szeptember végén jelentette be, hogy megtörténtek az első vádemelések - 21 ember ellen - a véres zavargások ügyében. Az Új Kína által akkor közölt nevek alapján elsősorban ujgurokról van szó. Az ujgurok a muzulmán többségű Hszincsiangban élő, török eredetű etnikum. A listán mindössze két han kínai név szerepelt.
A zavargások július 5-én azután törtek ki Urumcsiban, hogy ujgurok békés tüntetést szerveztek két ujgur Dél-Kínában történt meggyilkolásának tisztázását követelve a száműzetésben élő ujgur ellenzék szerint. A kínai vezetés viszont a szakadár erőket vádolta meg a zavargások szításával. A kínai média akkor 1600 őrizetbe vételről számolt be, míg a rendőrség 718 előállítást erősített meg.
Szombaton egy férfit halálra, egy másikat pedig életfogytiglanra ítéltek annak a dél-kínai üzemben történt verekedésnek az ügyében, amelyben a két ujgur meghalt, és amely az urumcsi zavargásokat előidézte.
Halálos ítéletekkel kezdődött az urumcsi zavargások pere
Hat embert halálra, hetedik társukat pedig életfogytiglani elzárásra ítélte az északnyugat-kínai Urumcsi bírósága hétfőn a júliusi hszincsiangi zavargásokban való részvétel vádjával - jelentette az Új Kína hivatalos hírügynökség.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Magyar Pétert a hétfői baklövésére emlékeztető plakát várta Nagykanizsán
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.