Pokolgépes merénylet Indiában

Legkevesebb hat ember vesztette életét, és mintegy negyven megsebesült vasárnap Indiai északkeleti részén egy kettős pokolgépes merényletben - közölte a helyi rendőrség.

  • hvg.hu hvg.hu
Pokolgépes merénylet Indiában

A kerékpárokra erősített robbanószerkezetek az Asszám szövetségi állam fővárosától, Diszpurtól 70 kilométerre nyugatra lévő Nalbari településen egy rendőrőrs és egy bevásárló központ közelében léptek működésbe.

A rendőrség gyanúja szerint a támadást az állam Indiától való elszakadásáért harcoló Asszámi Egyesült  Felszabadítási Frontra (United Liberation Front of Assam - ULFA) emberei hajtották végre. A felkelők egyik vezetője azonban egy újságszerkesztőséggel és több televíziós állomással telefonon közölte, hogy a szervezetnek nincs köze a merénylethez.

Egy magát megnevezni nem kívánó illetékes közlése szerint a két pokolgép robbanása után öt perccel néhány kilométerrel odébb egy harmadik detonáció is történt. A robbantásokat egy nappal azt követően hajtották végre, hogy a központi kormányzat bejelentette: biztonságot garantál mindazoknak a felkelővezéreknek, akik tárgyalni óhajtanak az évtizedek óta tartó asszámi válság felszámolásának a lehetőségeiről. 

Asszám olajban gazdag terület és teacserjéinek termései is jelentős bevételeket biztosítanak India számára. A helyi szakadárok épp azt nehezményezik, hogy a központi kormányzat kiszipolyozza a terület természeti kincseit, miközben vajmi keveset törődik a térség fejlesztésével.


 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.