Egy helyi rendőrtiszt elmondta, hogy a két robbanás között mindössze fél perc telt el. Az egyik robbanószerkezet egy bankfiók, a másik egy rendőrőrs előtt lépett működésbe, egymástól harminc-negyven méterre. Televíziós felvételek tanúsága szerint a robbanások miatt üzlethelyiségek és autók lobbantak lángra. Az áldozatok számáról beszámoló helyi rendőrkapitány szerint félő, hogy a veszteségmérleg súlyosbodhat. Néhány órával korábban a nyugat-pakisztáni Pesavar egyik bírósági épülete előtt történt öngyilkos robbantásos merénylet, itt legalább tíz ember meghalt, további negyvenöten pedig megsebesültek.
Az elmúlt másfél hónapban, amióta a hadsereg offenzívát indított az Afganisztánnal határos, északnyugati Dél-Vazirisztán törzsi területen, egyértelműen nőtt a merényletek száma. A támadások nagy részét a biztonsági erők ellen követték el, de több esetben zsúfolt köztereket szemeltek ki célpontnak. A múlt heti pénteki imanapon például négy támadó hatolt be Ravalpindi laktanyanegyedének egyik mecsetjébe, tüzet nyitottak az imádkozókra, s felrobbantották a testükre szerelt robbanószerkezeteket, 36 embert ölve meg, köztük 17 gyermeket.
Pakisztánban nem egész két és fél év alatt már több mint 2600 ember halt meg merényletekben, amelyek többségét az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Pakisztáni Tálibok Mozgalma (TTP) vagy a vele szövetséges csoportok követték el.
Sokan meghaltak pakisztáni robbantásos merényletekben
Kettős robbantásos merényletet követtek el hétfőn a kelet-pakisztáni Lahor város zsúfolt piacán, a detonációk a legújabb hírek szerint legalább tizenöt embert megöltek, mintegy százat pedig megsebesítettek - közölte a rendőrség.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
„A hálózat több mint 90 százalékát hazafias alapon szervezték be a '60-as évek elejétől”
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.