"Helytelennek és sértőnek tartjuk a kormányfőnek az újságírókkal szembeni fokozódó, vulgáris jelzőkkel teli támadásait" - olvasható a közös nyilatkozatban, amely Fico miniszterelnök hazudik címmel jelent meg a lapok szombati kiadásának első oldalán.
Fico a múlt héten az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt évfordulós ünnepségén, majd egy sajtóértekezleten azt állította: a szlovák napilapok kiadói és főszerkesztői találkoztak, hogy összehangolják tevékenységüket a személye, pártja és a kormány elleni támadások érdekében. A kormányfő ezt "maffiamódszernek" minősítette. Szerinte ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sajtó átvette a politikai ellenzék szerepét.
"Fico miniszterelnök hazudik" - állítják a közös nyilatkozatban az érintettek, s tagadják, hogy ilyen találkozóra sor került volna. A nyilatkozat szerint a szlovákiai újságírók ugyanazt a munkát végzik, mint kollégáik más demokratikus államokban, s ha ez nem tetszik a kormányfőnek, jogában áll minden legális eszközt felhasználni arra, hogy megvédje igazát.
"Nincs viszont joga átlépni a tisztesség határát és a társadalomban a média és az újságírók ellen hangulatot kelteni" – vélik a kiadók és a főszerkesztők. A lapkiadók hangsúlyozzák: bármikor készen állnak arra, hogy a kormányfővel megvitassák a sajtó és a politikai hatalom kapcsolatának kérdéseit. "Mindig védeni fogják azonban az újságírók alapvető jogát arra, hogy a közvélemény érdekében szabadon tájékoztathassanak a politikusok tevékenységéről, s ezzel teljesítsék társadalmi ellenőrzési feladatukat" - zárul a közös nyilatkozat.
A miniszterelnök és a sajtó viszonya évek óta nagyon feszült Szlovákiában. Robert Fico évek óta pereskedik a szlovák lapokkal. Több pert meg is nyert, s a bíróságok a kiadókat sok ezer, sőt több tízezer eurós anyagi kártérítésre is kötelezték.
A szlovák média hazugsággal vádolja a miniszterelnököt
Közös nyilatkozatban cáfolták a vezető szlovákiai napilapok kiadói és főszerkesztői Robert Fico kormányfő állításait, miszerint a média összefogott volna politikai likvidálása érdekében.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.